Áfacsökkentést akar a vidékfejlesztési tárca
REFORM. Javaslatot tesz az áfatörvény módosítására a Vidékfejlesztési Minisztérium annak érdekében, hogy csökkenjen az alapvető élelmiszerek és a gabonafélék fogyasztási adója – jelentette be tegnap Kardeván Endre.
Mint ismert, az élelmiszer-ipari szervezetek ez év augusztusában már javasolták, hogy a jelenlegi 25, illetve 18 százalékos általános forgalmi adót egységesen 10 százalékra csökkentsék. Indoklásuk szerint az áfacsökkentés egyben az ágazat fehéredéséhez is hozzájárulna: becslések szerint a feketén értékesített élelmiszerek volumene akár a több százmilliárd forintot is elérheti, ennek „legalizálása” 10 százalékos áfát feltételezve is több tízmilliárd forintnyi többlet-adóbevételben csapódna le.
Az MTI-Eco tudósítása szerint a jelenlegi tárca élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási államtitkára a tegnapi sajtótájékoztatóján azt is elárulta, hogy a kormány egy új agrárstratégiában gondolkodik, amellyel megőriznék és gyarapítanák a vidéki munkahelyeket, növelnék az agrár- és élelmiszer-gazdaság versenyképességét, az élelmiszer-ellátás biztonságát, valamint csökkentenék az ágazat kiszolgáltatottságát.
A szaktárca törekvése, hogy a boltokba magasabb hozzáadott értékű magyar élelmiszerek kerüljenek, s hogy az ágazat visszanyerje külpiaci pozícióit is. Kardeván Endre nagy lehetőségnek nevezte az orosz piacot, míg konkrétumként említette, hogy a szükséges aláírások után néhány héten belül elindulhat a vietnami húsexport.
Kardeván Endre kitért arra is, hogy a mezőgazdaságban ma a növénytermesztés mintegy 70 százalékot képvisel, az állattenyésztés pedig mindöszsze 30 százalékot, ezt az arányt az utóbbi javára kell megváltoztatni. Példaként a sertéságazatot emelte ki, ahol a jelenlegi 2,5-3 millió darabos állatállományt 4-5 millióra szeretnék emelni a támogatási rendszerek átalakításával.
Hozzátette: a támogatási rendszerek felülvizsgálata már folyik, de olyan jogszabályok elkészítését is javasolják, amelyek segíthetik az agrár- és élelmiszeripart. Idesorolta a kistermelői rendelet már elvégzett módosítását, valamint a másodlagos élelmiszer-vizsgálatot, amellyel a „silány termékek bekerülését” kívánják megelőzni. VG


