Cégvilág

Tízezreket is spórolhatunk kedvező fogyasztású készülékekkel

Nemrég átvehették az E.On által alapított energiatakarékossági díjat a legkedvezőbb fogyasztású szórakoztatóelektronikai és háztartási készülékek gyártói Budapesten.

 A rangos eseménnyel a társaság hagyományt kíván indítani. Tíz kategóriában hirdettek eredményt az összesen 59 termékkel pályázó készülékgyártók között.

Pál Norbert, az E.On Energiaszolgáltató Kft. ügyvezetője a díjátadón elmondta: „Az energia hatékonyabb felhasználása a környezet védelmének egyik alapja, ezért mindannyiunk közös érdeke. Az E.On Energiatakarékossági Díjat azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítsünk ügyfeleinknek minél kedvezőbb fogyasztású készülékeket vásárolni, ezzel ugyanis nemcsak a környezetet, hanem saját pénztárcájukat is kímélik. A díjnyertes készülékek használatával éves szinten akár több tízezer forint energiaköltséget is megtakaríthatnak.”

A vizsgálat során az E.On megbízásából a TÜV Rheinland csoporthoz tartozó Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet szakértői a készülékek átlagos felhasználási szokásait modellezték, és ennek alapján értékelték azok energiafogyasztását. Az eredményekből kiderül, hogy a győztes készülékekkel a vásárlók is nyernek, méghozzá nem is keveset: az első helyezett mosógéppel 5-6, a hűtővel 7-8, a grilles mikrosütővel közel 10, a porszívóval pedig akár 15 ezer forintot takaríthatnak meg évente. A plazma- vs. LCD-tévé vitatémában is érdekes eredményt hozott az E.On Energiatakarékossági Díja: kiderült ugyanis, hogy a hasonló képernyőméretű plazmatévék nem fogyasztanak többet, mint az LCD-televíziók, sőt a legtakarékosabb plazmakészülék normál üzemmódban kevesebbet fogyaszt, mint a legtakarékosabb LCD-tévé.

Pál Norbert a sajtótájékoztatón hozzátette: „Egy átlagos magyar háztartás évente körülbelül 2200 kilowattóra energiát fogyaszt. Ha ezt az értéket a 3,8 millió háztartásban csak 100 kilowattórával sikerülne csökkenteni, az országos szinten 380 gigawattóra megtakarítást jelentene. Ez az energiamennyiség elegendő lenne például Pécs egyévi teljes áramigényének a fedezésére. Az E.On ezentúl minden évben meg kívánja hirdetni az energiatakarékossági díjat, hogy ügyfeleinek ezzel is segítséget nyújtson az energia minél hatékonyabb felhasználásához.”

energia fogyasztás háztartási készülékek szórakoztatóelektronika
Kapcsolódó cikkek