BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MLE a Flaviában

Közútról vasútra terelik az áruforgalmat a X. folyosón

Az EU-nak célkitűzése, hogy 2050-ig az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mértékét az 1990. évihez viszonyítva 80-95 százalékkal kívánja csökkenteni. Az Európai Bizottság e tárgyban megrendelt tanulmánya a szállítmányozási volumenek növekedése alapján (a jelenlegi érvényes jogszabályozás mellett) 70 százalékot meghaladó kibocsátásnövekedést jósol, és ezért szigorú rendeletek bevezetésének szükségességét sugallja.

Doór Zoltán, az Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke szerint ezért a jövőben a logisztikai ágazat versenyképességét hátrányosan befolyásoló és nehezen kivédhető fokozott szigorúságú szabályozások kidolgozása és bevezetése várható. Emiatt az EU-országokban emelkedő logisztikai költségekkel lehet számolni. Így a versenyképesség megítélése szempontjából az ágazatnak mint egy növekvő költségelemnek egyre nagyobb lesz a jelentősége. Ebből következik, hogy Magyarországnak a földrajzi elhelyezkedése figyelembevételével ismét át kell gondolnia regionális pozícióját, lehetőségeit, és ennek megfelelően kell logisztikai stratégiáját ismételten kidolgoznia. Addig is, amíg az új stratégia megszületik, meg kell ragadni minden lehetőséget a káros anyagok kibocsátásának csökkentésére – véli az MLE elnöke. Ennek egyik lehetséges eszköze az áruszállítás közútról vasútra történő átterelésének lehetősége. Az unió a közlekedési módváltás érdekében, a közúti forgalom környezetkímélő (fenntartható) szállítási módozatokra történő átterelését célzó projektek finanszírozására indította a Marco Polo programját. A hét év alatt 400 millió euró (mintegy 120 milliárd forint) támogatást nyújtó, jelenlegi második programjának feltételei már a tonnakilométer mellett a járműkilométerben mérhető forgalomátterelést is lehetővé tesznek annak érdekében, hogy kisebb súlyú termékek szállításával is lehessen támogatásra pályázni.

A közlekedési módváltást más EU-s programok is támogatják. A Magyar Logisztikai Egyesület ezért vesz részt a Flavia programban, amelynek célja, hogy a X. közlekedési folyosó mentén nagyobb mértékben terelődjön át közútról vasútra az áruforgalom. Ennek elérését azonban infrastrukturális beruházások nélkül, kizárólag az ellátási láncokban meglévő tartalékok, illetve szűk keresztmetszetek feltárásával, a folyamatok optimalizálásával kívánják elérni.

Doór Zoltán szerint Magyarországon az áruforgalom közútról vasútra terelésének az egyik akadálya a kiegyensúlyozott, versenysemleges szabályozás hiánya. Ennek megalkotásához pedig szükség van pontos alapadatokra, de ezek nem állnak rendelkezésre. Ezért az MLE egy kutatásba is kezdett, amelynek célja az infrastruktúrába fektetett pénzek nemzetgazdasági hasznosulásának mérésére olyan indikátorok meghatározása, amellyel jellemezhető a közlekedési infrastruktúra szerkezetének társadalmi eredményessége, változásainak hatása, iránya úgy, hogy az nemzetközi összehasonlításra is alkalmas legyen. MK


ChemLog Klubnap

A Magyar Logisztikai Egyesület október 13-án ChemLog Klubnapot rendez. A tervek szerint egyebek között előadás hangzik el a logisztikai szakterületet érintő katasztrófavédelmi kérdésekről, a veszélyes áruk fuvarozásának aktuális hazai és európai kérdéseiről, a ChemLog projekt eredményeiről. A kelet-közép-európai régió vegyi logisztikafejlesztési lehetőségeit vizsgáló ChemLog projekt az Európai Unió támogatásával három éve indult. A munkát – amelyben magyarok, közöttük az MLE szakemberei is részt vesznek – első lépésként a Tet-T 5. folyosójára szűkítették le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.