BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól kártyázott a Lukoil Kft.

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A gazdasági válság miatt a beruházásokról a szerves növekedésre került a hangsúly

A Lukoil Magyarország Kft. tevékenysége optimalizálására és hatékonyságának további javítására összpontosít Denisz Rjupin ügyvezető igazgató szerint, aki a közelmúltban vette át az üzemanyag-kereskedő társaság irányítását. Emlékezetes, hogy a 2004-ben a magyar piacra lépett kft. száz egységből álló töltőállomás-hálózat létrehozását célozta meg, 2008-as 6,1 százalékos piaci részesedését pedig öt-tíz éven belül meg akarta kétszerezni. A válság azonban közbeszólt. „A Lukoil, ahogyan minden más társaság is, a megromlott környezet hatására kénytelen volt újragondolni stratégiáját, és későbbre halasztani növekedési tervei megvalósítását. Most elég nekünk annyi benzinkút, amennyink van, vagyis 76” – válaszolt a Világgazdaságnak Denisz Rjupin.

Az igazgató azonban ennek ellenére is lehetségesnek tart bizonyos mértékű piacszerzést, épp a folyamatban lévő hatékonyságjavításnak köszönhetően. Ennek folyamán például sor kerülhet arra is, hogy egy-egy kisebb forgalmú töltőállomást nagyobb forgalmúra, illetve nagyobb hasznot hozóra cserélnek a társaságnál.

A hatékonyságjavítás és profitnövelés másik eszköze a töltőállomásokon kínált egyéb szolgáltatások javítása és bővítése. Ez egyébként is a része a Lukoil magyarországi stratégiájának, ahogyan persze más benzinkúthálózatoknak is.

A kft. pozícióit erősíti, hogy új igazgatója nem csupán a magyarországi vállalat vezetője, hanem már másfél éve az anyavállalat térségbeli és belgiumi egységét, a Lukoil CEEB cégcsoportot (klasztert) is irányítja. „A térségben működő Lukoil láncok szabályozási környezete nagyjából hasonló. Magyarország anynyiban tér el a többi országtól, hogy az itteni piacon van egy meghatározó szereplő, a Mol, amelynek jelenlétét a többieknek mindenképpen figyelembe kell venni” – mondta Denisz Rjupin. Tájékoztatása szerint az is közös a térségben, hogy egyes vevőcsoportok fizetési hajlandósága rossz. A kft. emiatti kinnlevőségének nagyságát mint üzleti titkot nem fedte fel, de közölte, e téren a cég az utóbbi időben jelentős javulást ért el. A Lukoil (hitel) tankolási kártya mellett ugyanis egy újabb típusú, Lukoil Start (debit) tankolási kártyát vezetett be. A hitelkártyát már csak szigorított feltételek mellett lehet megszerezni, a Startot viszont bárki igénybe veheti, és árkedvezményt is kap vele, a vásárolt üzemanyag mennyiségétől függően. Az igazgató szerint a kis- és középvállalkozói kör számára ez a legkézenfekvőbb út a kedvezményes tankoláshoz.

A Lukoil alacsony árral, de színes, azaz ismert márkát képviselő arculattal jelent meg a magyar piacon. Miközben a színes voltát bővülő szolgáltatásai is képviselik, árai ma is az alacsonyabbak közé tartoznak. Hálózata az elmúlt hat évben folyamatosan, kisebb-nagyobb akvizíciókon keresztül bővült. Legnagyobb ügylete a ConocoPhillipshez tartozó, harminc egységből álló Jet töltőállomás-hálózat 2007-es megvásárlása volt. A vételár kifizetése mellett nagy ráfordítást jelentett a kutak átalakítása is a Lukoil piros-fehér arculatára. A társaság már a hazai piaci szegmens nagy szereplői közé tartozik, benzinkútjai száma alapján az ötödik a sorban. A kft. Dunaföldváron olajtermék-kikötőt és -tárolót is létesített. A magyar piacon eladott üzemanyagot részben anyavállalata romá-niai finomítójától, részben a Moltól vásárolja.

A kft. a legnagyobb oroszországi olajcég magyarországi leányvállalata. Az anyacég részvényeit tavaly óta a londoni tőzsdén is jegyzik. E vállalat ellenőrzi a világ olajkészletének 1,1, és képviseli a globális olajtermelés 2,3 százalékát. 2009-ben 81 milliárd dolláros árbevétele és 9,8 milliárdos adózott eredménye volt.

Esett a forgalom

Az év első kilenc hónapjában 2,21 millió liter üzemanyag fogyott Magyarországon, 9,8 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A leglátványosabban, 36,4 százalékkal a már amúgy is alig igényelt, 98-as oktánszámú benzin iránti kereslet esett. 95-ös benzinből 11,8, gázolajból 7,2 százalékos volt a piac zsugorodása.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.