Válsághatások. A szakszervezetek keddi bejelentése után tegnap a Rail Cargo Hungária Zrt. (RCH) is bejelentette, hogy jövőre az ideinél 460 dolgozót tud csak alkalmazni, mert a megromlott gazdasági körülmények miatt már nem tartható fenn a cég eddigi, mintegy háromezres létszáma. Erről kiadott közleménye szerint kéri a szakszervezeteket, hogy „a több ezer munkahely megőrzése érdekében támogassák a piacvezető magyar vasúti fuvarozó működőképességének fenntartására tett erőfeszítéseket, ennek részeként a tervezett létszámleépítést is”. Az elbocsátásokról a tervek szerint október 21-én indulnak a tárgyalások.
Ugyanakkor a közlemény emlékeztet, a vállalatnál a privatizációja óta eltelt időben a csökkenő fuvarmegbízások ellenére is gyakorlatilag változatlan volt az átlagos dolgozói létszám, és eleget tettek a privatizációs szerződésben vállalt foglalkoztatási garanciának is. „A vasúti áruszállító társaság a jövőben is magas foglalkoztatási szintre törekszik, a gazdasági helyzet függvényében” – hangoztatta az RCH központi üzemi tanácsának ülésén Kovács Imre elnök-vezérigazgató. A 460 fős elbocsátási terv néhány napja ismert, de emlékezetes, az osztrák sajtó kétezer fős leépítési tervről vél tudni.
Közben Magyarországon és Ausztriában is folyik az RCH (korábbi nevén MÁV Cargo) 723 millió eurós eladásával kapcsolatos nyomozás. Míg eredetileg egy 7,1 millió eurós tanácsadói díj kapcsán merült fel megvesztegetés gyanúja, most egy újabb, ezúttal ötmillió eurós tétel kifizetésének az okát is firtatják, s fel kívánják tárni az esetleges korrupció okozta károk nagyságát is – írja a Wirtschaftsblatt. BHL
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.