Szükség van egy szigorú közlekedéspolitikai koncepció kialakítására, az átgondolás és az elemzések elvégzése után annak szigorú végrehajtására – mondta Csoltó Gábor, a BKIK közlekedési, szállítási, szállítmányozási osztályának a vezetője a szervezet közelmúltban tartott konferenciáján. A felesleges versengés helyett a munkamegosztás új rendszerével meg kell állítani a közúthálózat és a vasúti pályarendszer állapotának romlását.
Mindezt, valamint a konferencia megrendezését a szakember több okkal is indokolta. Egyebek között, hogy országunk közismert gazdasági, pénzügyi helyzete válságos körülményeket teremtett a közlekedési és az árufuvarozást végző vállalkozások számára is. Ezen szektorok szereplői döntően magyar tulajdonú vállalkozások, amelyek már a korábbi években is erőn felüli adóterhekkel sújtottan, bizonyítottan hátrányos vállalkozási körülmények között működtek.
Indokként említette az áruszállítási feladatok jelentős csökkenését is, mondván, hogy ez olyan kínálati piacot teremtett, ahol az eredménytermelés alacsony mértéke nem teszi lehetővé a korábbi eszközbeszerzések részleteinek visszafizetését. Pedig közismert, hogy a tragikus tőkehiány okán a beszerzések alapvetően és döntően lízingszerződések alapján történtek. A kötött pályás áruszállítás indokolatlan háttérbe szorulása nem fogadható el, sem gazdasági, sem környezetvédelmi indokai nem lehetnek.
Szólt arról is, hogy a vízi áruszállítás teljesítménye az elmúlt 20 évben a korábbi töredékére csökkent. A minimálisan elvárható teljesítmény legalább a jelenlegi háromszorosa lenne. A konferencia megrendezésének indokai között említette, hogy országunk közúthálózatának műszaki állapota folyamatosan romlik, a fenntartására fordítható pénzkeret hoszszú évek óta nem fedezi a szinten tartás költségeit sem. A jelentős tranzitforgalom csak a terhelést fokozza, bevételt teremtő képessége nem számottevő. MK
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.