Az elmúlt esztendők kutatásai nyomán az ujjlenyomat után az íriszfelismerést tartják a második legelfogadottabb biometrikus azonosító módszernek, az emberek második legfontosabb biometrikus karakterjegyének. Kérdés azonban, hogy ezt a technológiai lehetőséget milyen mértékben lehet kiaknázni. Az amerikai hatóságok mindenesetre a határátlépésnél „bevetnék” ezt a módszert, méghozzá Mexikóban. Elsőként a texasi McAllen városában tesztelik a rendszert, próbálva általa kiszűrni az illegális bevándorlókat.
A napokban indított próbát igen komoly várakozások előzték meg. A szerkezet elvileg akár ötven egyént is be tud azonosítani néhány méter távolságból, méghozzá egyetlen perc alatt. Az íriszolvasó előnyeként említhető mindez, azaz hogy a megcélzott személyeket akár „futtában” is be tudja azonosítani. Ezáltal időt takarít meg a hagyományos digitális megoldásokkal szemben, ráadásul mivel bizonyos távolságból működik, az esetleges fegyveres összetűzéseknek is elejét lehet venni.
A módszer tulajdonképpen nem is annyira új keletű, hiszen a Pentagon három évvel ezelőtt már kísérletezett az új technológiával iraki foglyokon. A nagyobb amerikai repülőtereken pedig 2005–08 között működött az úgynevezett Registered Travelers program, amely a várakozni nem szerető embereknek kínált megoldást: a projekthez csatlakozók egyszer, a regisztráció után estek át a mindenre kiterjedő biztonsági ellenőrzésen. Ezt követően egy egyedi azonosítókártyát kaptak kézhez, amelyen a biometrikus adataikat – köztük az íriszazonosítót – lehetett megtalálni.
A civilszervezetek tiltakozását mindenesetre már kiváltotta a kezdeményezés, hiszen mint mondják: anélkül azonosítják be a személyeket, hogy erről tudomásuk lenne. Az amerikai hatóságok szerint ugyanakkor nem sértene személyiségi jogokat az íriszazonosító, az adatokat ugyanis elzárt helyen tartanák, nem kerülne ki semmilyen más szervezethez, s nem használnák fel más célokra sem.
Kérdés persze, hogy a technológiát élesben is „bevetik-e” majd a határátkelő helyeken. A pakliban mindenesetre benne van, hiszen ezáltal kiváltanák az ujjlenyomat-felismerőt, amelyet egyébként a bevándorlók elfogása, illetve lecsukása esetén használtak. Ráadásul igen komoly „forgalomról” van szó, hiszen évente több ezer illegális bevándorló kerül a hatóságok kezébe.
A biometrikus azonosító mindenesetre a pénzügyi szektor érdeklődését is felkeltette, a módszerrel ugyanis a várakozások szerint visszaszoríthatnák a hamis személyazonossággal elkövetett csalásokat. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.