BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jönnek az önkiszolgáló kasszák a hazai kereskedelemben

e-trade. Önkiszolgáló kaszszák, intelligens mérlegek, arcfelismerő digitális poszterek jelenhetnek meg hamarosan a hazai kereskedelemben is. Az áruházakban zajló informatikai forradalom eddig soha nem látott eszközökkel tölti fel az eladótereket. A kimondottan ilyen alkalmazások fejlesztésével foglalkozó hazai vállalkozás, a Laurel csoport szoftveres megoldásai között megtalálható az intelligens kasszarendszer-fejlesztés, amely felhasználóra szabható felületet nyújt és igen széles hardverskálán válik elérhetővé, megvannak benne a legmodernebb kasszafunkciók is, mint például a mobilfizetés vagy a kuponelfogadás. A cég emellett folyamatosan fejleszti a polctükörelemző és készletellenőrző megoldásait, valamint az integrált kereskedelmi rendszerét is. Ez utóbbiakhoz felhasználóként több mint nyolcszáz hazai bolt csatlakozott.

A megjelenítők között az idei év egyértelmű slágere a digitális poszter. Ennek látható része egy nagy felbontású óriási kijelző, a hozzá kapcsolódó kamera és nyomtató. Célja, hogy az eladótéren belül marketingüzenetek jelenjenek meg rajta. A fejlesztés része a kamerával egybeépített szoftver, amely felismeri az előtte elhaladó személyek nemét és korát, így személyre szabottan jeleníti meg az akciókat, ajánlatokat, a nyomtató pedig előállítja a szükséges kupont vagy ismertetőt. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.