Az informatikai szolgáltatásokat megrendelő vezetők – a gazdasági válság egyik hatásaként – ma már sokkal tudatosabbak, jobban megnézik, mire költenek, illetve, hogy az anyagi ráfordításért pontosan mit is kapnak – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem és az IFUA Horváth & Partners közös IT-benchmarking-kutatásából.
„Noha az árbevétel-arányos informatikai kiadások az elmúlt időszakban nem csökkentek, ez így is azt jelenti, hogy sok helyen kevesebb pénz jutott informatikára. A nemzetközi trendekkel összhangban Magyarországon is tudatosabbá váltak az IT-költések. A vállalatok és közintézmények informatikai felhasználói egyre inkább tudni szeretnék, hogy milyen IT-szolgáltatásokat, milyen rendelkezésre állással, milyen biztonsági szinten és milyen költséggel vehetnek igénybe” – foglalta össze a helyzetet Drótos György, az egyetem docense, egyben az IFUA Horváth & Partners partnere. A vizsgált szervezetek 65 százaléka ma már belső vagy külső informatikai szolgáltatóval kötött szolgáltatásiszint-megállapodás (Service Level Agreement – SLA) alapján vásárol informatikai szolgáltatást.
A kutatás adatai arra is rámutatnak, hogy a nem nélkülözhetetlen fejlesztések leállítását követően a vállalatok most az üzemeltetési kiadások területén keresik a megtakarítási lehetőségeket. Az is kiderül, hogy itt komoly hatékonyságnövelési potenciál van. Míg a legjobb nemzetközi gyakorlat szerint egy üzemeltető munkatársra átlagosan 100-120 munkaállomás jut, addig a hazai szervezetekben csak 54. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.