Cégvilág

Akár több hónapig is húzódhat a déli Klotild adásvétele

Bár az V. kerületi Önkormányzat a múlt héten már adás-vételről adott ki nyilatkozatot, a déli Klotild palota, másik két V. kerületi ingatlannal együtt elképzelhető, hogy csak hónapok múlva kerül a vevő SCD Group tulajdonába. Az egyik ingatlan bérlője ugyanis perfeljegyzést jegyeztetett be; amíg az ügy le nem zárul a fejlesztések nem kezdődhetnek el - tudta meg a Világgazdaság Online.

Az V. kerületi önkormányzat ugyan már lemondott elővásárlási jogáról, az egyik bérlő azonban perfeljegyzést jelentett be, ami azt jelenti, hogy az ingatlan jogi állapota valamely per jogerős befejezésétől függ.

Elkán Péter, az SCD Group kommunikációs igazgatója, a Világgazdaság Online kérdésére elmondta, a bérlő egyebek mellett azt kifogásolja, hogy egyszerre három ingatlant hirdetett meg az önkormányzat, s irreálisan magasnak tartja az SCD által kínált 5,3 milliárd forintot is. Elkán Péter nem akarta megjósolni, hogy mikor zárulhat le az V. kerületi önkormányzat és az ingatlanfejlesztő közti adásvétel.

A perfeljegyzéseknek azonban két kimenetele lehetséges a szabályok szerint:  egyrészt ezután az ingatlanra jogot szerző már nem tekinthető jóhiszeműnek, másrészt a bírósági ítélet hatálya kiterjed mindenkire, aki a perfeljegyzés után szerzett jogot, függetlenül attól, hogy őt a perbe bevonták, vagy sem. Az eljárás tehát akár még hónapokig is elhúzódhat, ha nem tudnak az illetékes bérlővel megegyezni.

Puskás András, az V. kerület alpolgármesterének múlt heti nyilatkozata szerint az elővásárlási joggal rendelkező bérlők zömében nem lakók, hanem üzlettulajdonosok, de például a Fővárosi Önkormányzat is közöttük van. A lakókkal már korábban sikerült megegyeznie az önkormányzatnak, cserelakásokat biztosítottak nekik vagy pénzügyi egyezséget kötöttek velük.

Elkán Péter felhívta a figyelmet arra, hogy mindhárom ingatlan, a déli Klotild-palota, a Párisi-udvar épülete és a Szent István tér 15. szám alatt épület műemléki védelem alatt áll, ami azt jelenti, hogy csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által megszabott módon lehet hasznosítani. A felújításra egyébként a szerződés is kötelezi a vevőt.

Az önkormányzat úgy tudja, hogy a Klotild-palotából 5+1 csillagos szállodát terveznek. Elkán Péter a Világgazdaság Online-nak azt mondta, a három ingatlan tekintetében a pályázat során több funkciót is megjelöltek lehetséges fejlesztési irányként - szálloda, iroda, lakó funkció – azonban ezek  véglegesítéséhez még több körös egyeztetés szükséges a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal.

A Népszabadság októberben a pályázat lezárulása után közölte, a nyilvános, nemzetközi tenderre július végi határidejére három cég jelentkezett. Közülük jelölték ki a 2010. május végén alakult BP Downtown Kft-t tendernyertesnek. Az ötszázezer forintos törzstőkével alakult projektcég az SCD Group legifjabb tagja. Cégvezetői: Tomcsányi Gábor az SCD vezérigazgatója, illetve Somfalvi Péter , az SCD vezérigazgató-helyettese. Az ingatlanfejlesztő csoport a tenderen való részvételhez ötszázmillió forint pályázati biztosítékot fizetett be, amelyet majd beszámítanak az 5,3 milliárd forintos vételárba.

Párisi-udvar ingatlanfejlesztés ingatlan Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Klotild-palota Elkán Péter SCD Group
Kapcsolódó cikkek