Cégvilág

Tarolnak a táblagépek és az e-olvasók

Megjelent az első hivatalos negyedéves globális felmérés az idei év slágertermékeinek számító eszközökről.

Az amerikai IDC piackutató intézet a napokban hozta nyilvánosságra első negyedéves jelentését a világ média táblagép és e-olvasó piacának alakulásáról. A tabletek piaca a múlt év harmadik negyedében az előző három hónaphoz képest 45,1 százalékkal nőtt, az adott időszakban szállított mintegy 4,8 millió eszköz közel 90 százalékát továbbra is az Apple iPadje adja.

Első hivatalos felméréséhez némi fogalmi magyarázatot is ad az elemzőcég. Az IDC a média tábla kategóriába az 5–14 inch közötti színes kijelzőjű eszközöket sorolja, amelyeken könnyített operációs rendszer (Apple iOS, Google Android OS) fut, x86-os vagy ARM- processzorokkal. A tábla PC-k ezzel szemben teljes értékű operációs rendszerrel működnek, és x86 processzor van bennük. A média tabletek többféle hálózati technológiát is támogatnak, az alkalmazások köre sokkal szélesebb, mint az egyfókuszú e-olvasóké.

A tábla alakú eszközök növekvő népszerűsége nemcsak ezen készülékek esetében mutatható ki, hanem az e-bookokéban is. A múlt év harmadik negyedévében összesen 2,7 milliót értékesítettek világszerte az elektronikus könyvolvasókból, ez szintén mintegy 40 százalékos növekedést jelent az előző negyedhez képest. A felvevőpiacot tekintve egyértelmű az USA-fölény, a világon eladott e-bookok háromnegyede a tengerentúlon talált gazdára. A média táblagépek piacán további látványos felfutást jelez előre a piackutató, hozzátéve, hogy megjelennek a rájuk épülő szolgáltatások, bővül az értékesítési csatornák köre, erősödik az árverseny.

A médiatábla-piac fejlődését nemcsak a PC-ipar, a szórakoztatóelektronika és a mobiltelefon-gyártók befolyásolják, hanem a kiszélesített értékesítési csatornák is, amelyekben kulcsszerepet játszanak a mobilszolgáltatók. Komoly piaci lehetőséget lát benne még a gazdaság számos ágazata is, beleértve a médiaipart. Mint ismert, Rupert Murdoch kimondottan iPadre fejlesztett elektronikus újságot indít.

A múlt év egészét tekintve az IDC a médiatábla-világpiacot 17 millióra teszi, 2011-re viszont már 44,6 milliónak a szállítását valószínűsíti. Az Egyesült Államok várhatóan a teljes piac közel 40 százalékát fedi majd le. Jövőre még ennél is dinamikusabb növekedést jósol, szerinte 2012-ben világszerte mintegy 70,8 millió ilyen eszköz talál gazdára. Egyre több táblagép érkezik majd Android vagy egyéb operációs rendszerrel és a mostaniaknál kedvezőbb áron. Az idei első negyedévre időzíti első táblagépét a Motorola Xoom néven, illetve a RIM BlackBerry PlayBook elnevezéssel.

Ami az e-könyvolvasókat illeti, az IDC becslése szerint 2010-ben világszerte 10,8 millió darabot adtak el belőle, ennek 72,4 százalékát az USA-ban. Ebben a termékkategóriában nem várható a táblagépekhez hasonló dinamizmus az eladásokban, az idén 14,7, jövőre pedig 16,6 millióra becsüli az amerikai piackutató a várható szállításokat. Ezen a piacon is élesedő árverseny várható, megjelennek a színes kijelzőjű készülékek, mind több lesz a rájuk tölthető digitális tartalom, amely egyre több nyelven férhető majd hozzá.

Az e-bookoknál egyértelműen piacvezető több mint 1,1 millió eladott darabbal az Amazon, őt követi az amerikai piacra koncentráló Pandigital, de ott van szorosan a nyomában a Barnes & Noble. Rajtuk kívül a Sony és a kínai Hanvon fér bele az ötösfogatba.

IDC e-olvasó Amazon táblagép
Kapcsolódó cikkek