Újabb óriás lépett a tőzsdére sztrájk árnyékában
A British Airways (BA) és az Iberia részvényeit a kereskedés megkezdése előtt érvénytelenítették, a tulajdonosok egyenlő számú új IAG részvényeket kapnak. Az IAG részvényeket a madridi, barcelonai, bilbaói és valenciai értéktőzsdén is értékesítik majd.
Az IAG Európa harmadik legnagyobb légitársasága az árbevételt tekintve, rögtön a Lufthansa és az Air France-KLM után. Willie Walsh, az IAG elnök-vezérigazgatója kedden a londoni értéktőzsdén megerősítette, hogy a vezetése alatt álló cégcsoport növekedni akar. "Az a célunk, hogy további légitársaságokat vegyünk rá a csatlakozásra - tette hozzá a BBC szerint.
Elemzők szerint a jövőbeni növekedés azonban függ a gazdasági élénkülés erejétől, továbbá attól, hogy az AIG mennyire képes csökkenteni a költségeket és növelni az útvonalak és szolgáltatások számát. A cégcsoport tervei szerint a fúzióval 2016-ra évente 400 millió eurót takaríthatnak meg. Ugyanakkor a magas üzemanyagárak hátrányosan érinthetik az eredményeket, csakúgy, mint a British Airwaysnél várható újabb sztrájkhullám.
A BA tavaly 150 millió fontot veszített az összesen 22 napig tartó sztrájkok miatt és a társaság pilótái arra próbálják rávenni a legjelentősebb brit szakszervezetet, hogy Húsvétkor ismét hirdessen munkabeszüntetést. A Unite érdekképviselet igyekezett megbékíteni a feleket, de a következő 12 hétben a szakszervezet vélhetően legalább egy napos sztrájkot hirdet.


