A Gazprom "beintett" az E.On-nak gázár ügyben
"Igen, az E.On megkeresett minket ezzel kapcsolatban, de nem értünk egyet" – szögezte le a Gazprom árképzési részlegének vezetője a Ria Novosztyi jelentése szerint. Szergej Komlev ezzel gyakorlatilag bejelentette, hogy a Gazprom nem hajlandó a pillanatnyi áron értékesíteni a gázt a német partnernek.
Az E.On azt szerette volna elérni, hogy a neki leszállított gázt teljes egészében az azonnali árképzésnek megfelelően fizesse ki, ellentétben a mostani gyakorlattal, amely szerint az orosz gázmonopólium partnerei elsősorban az olaj árához kötött, hosszú távú szerződésekben meghatározott áron vásárolják meg a gázt. Az azonnali gázár jelenleg – mint gyakran máskor is – jóval alacsonyabb, mint a korábbi szerződésben meghatározott árfolyam.
A Platts összegzése szerint a Gazprom hosszú távú szerződéseiben mindössze 7 százalékot tett ki az azonnali árszámítás 2010-ben és ez 2013-ig így is marad. 2009-ben az azonnali ár akár 50 százalékkal is kedvezőbb volt, mint a szerződéses, de 2010 második felében a két ártípus közötti különbözet csak 25 százalékos volt.


