BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Parlament dönthet: nem szívhatnak a dohányosok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Minden zárt közterületre, beleértve az éttermeket, kocsmákat, bárokat, diszkókat és egyéb szórakozó- illetve vendéglátóhelyeket is, kiterjesztené a dohányzási tilalmat a Nemzeti Egészésgügyi Tanács. A miniszter is tagja a testületnek.

Törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz pénteken a parlamentnek arról, hogy a dohányzást még 2011-ben teljesen kitiltják a kocsmákból, kávézókból, diszkókból és éttermekből, vagyis a vendéglátóhelyekről. A javaslat tizenöt fideszes politikus képviselői indítványaként került az országgyűlés elé - a Fidesz-frakció már hétfői ülésén rábólintott -, de élvezi Szócska Miklós egészségügyi államtitkár és az államtitkárság támogatását is.

Heintz Tamás, a javaslat egyik benyújtója pénteken sajtótájékoztatót tartott a témáról, és bejelenette azt is, hogy ő maga is abbahagyja a dohányzást. A Parlament honlapján már elérhető a javaslat, amely szerint minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás.

Mint a Világgazdaság Online már korábban megírta: a Nemzeti Egészségügyi Tanács komplett javaslatcsomaggal állt elő a kormány számára a dohányzás visszaszorítására. Ennek része, hogy a leszokást támogató orvosi ellátás ingyenes legyen, a dohánytermékek dráguljanak, plusz legyen rajtuk újabb egy százalékos termékdíj. És része a javaslatnak, hogy tovább szigorítanák a dohányzás szabályait. Immár egyetlen kocsmában, étteremben sem lehetne cigizni, még az arra kijelölt részeken sem -

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.