Cégvilág

Íme, a Boeing új reménysége - Fotók

A Boeing amerikai repülőgépgyár Seattle-ben bemutatta a 747-es jumbo legújabb változatát, amire eddig csak harminchárom megrendelés érkezett.

A 747-8 International 467 utast tud majd szállítani, ötveneggyel többet, mint a jelenlegi 747-es típus, ugyanakkor a megújult modell kevesebb üzemanyagot fogyaszt. A Boeing eddig 33 rendelést kapott az új repülőgépre, amely a Boeing legnagyobb az amerikai cég flottájában.

A nagy rivális Airbus A380-as repülője egyébként 525 utas szállítására is képes. A legnagyobb megrendelő eddig a Lufthansa: a német konszern 20 gépet vásárol azonnali szállításra és opciót szerzett további húsz darabra – jelenti az AFP.

A Boeing vezetése a cég jövőjének nevezte az új 747-est és abban reménykedik, hogy az amerikai elnök rendelkezésére álló két repülőgépet is végül 747-8-asokkal váltják le. A Boeingnak egyébként jól jön az új modell, hiszen a nagy várakozással kísért Dreamliner átadása immár három éve késik.

A jelenlegi tervek szerint idén mutatják be az üzemanyagtakarékos középméretű gépet, mindenesetre számos, a Dreamlinerben felhasznált technológiát átültettek az új 747-esbe. Ezek közé tartozik a

Airbus 747 dreamlinker Jumbo Lufthansa Boeing
Kapcsolódó cikkek