E.ON: Csak kérik az alacsonyabb gázárat a Gazpromtól
A német vállalat megfogalmazása szerint továbbra is "a jelenlegi piaci helyzethez szeretné igazítani a hosszút távú szerződésben foglaltakat", de úgy döntött, mégsem próbál peres úton érvényt szerezni akaratának.
A Plattsnak nyilatkozó források szerint a két cég között jelenleg érvényben lévő gázszállítási megállapodás szerint a fizetendő ár meghatározásakor15 százalékban veszik figyelembe az azonnali gázárat és a fennmaradó részt az olajár teszi ki. Az E.ON azt szeretné elérni, hogy az árat teljes egészében a gázpiac szerint határozzák meg.
A német óriáscég vezére tavaly novemberben még azt állította, hogy az indexálás korszaka véget ért, de most úgy tűnik, finomodott az álláspontjuk és inkább tárgyalással próbálnak eredményre jutni. A líbiai konfliktus és a közel-keleti válság magas szintre lökte az olajárakat, így a Gazpromtól hosszú távú szerződés keretében vásárló ügyfelek rosszabbul járnak, mint azok a cégek, amelyek az azonnali gázpiacon szerzik be a készleteket.


