BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ellátási zavarok lehetnek a kórházakban

Kórházszövetség: a tervezett vezetőváltások erősítik a bizonytalanságot

A jelenleginél nagyobb mértékű politikai támogatást tart indokoltnak a Magyar Kórházszövetség az egészségügyi kományzat számára – fogalmazott tegnapi kongresszusán kiadott állásfoglalásában a szervezet.

Úgy látják, különösen az emberi erőforrás tekintetében rossz a helyzet: emiatt hónapokon belül óriási ellátási zavar lesz az intézményekben. Arra is figyelmeztettek, hogy a széles körűen megindított kórházi vezetőváltás erősíti a bizonytalanságot a dolgozók és a betegek körében.

A gyógyszerágazatban tervezett változással kapcsolatos kérdésünkre Rácz Jenő, a szövetség elnöke azt mondta: annak mértéke (az idén 25, jövőre 83, az azt követő években 120 milliárdot vonnának ki a társadalombiztosítás gyógyszerkasszájából) kérdésessé teszi a Széll Kálmán-tervben meglévő, az ágazattal kapcsolatos elképzelések megvalósulását. Úgy látja: a gyógyszerszigor negatívan hat az egészségügyi szolgáltatókra és a kereskedelemre is, mivel a gyártók csökkenteni fogják a kórházaknak jelenleg felkínált, több tízmilliárd forint értékű adományaikat. A kórházi adósságok nagy részét jelenleg is a nagykereskedők és a gyártók finanszírozzák.

Stabil egészségügy nélkül nincs gazdasági növekedés – véli az elnök, ám – tette hozzá – ehhez az egészségügy részesedését a GDP-ből egy százalékkal, 250 milliárd forinttal kellene növelni, amire a gazdaság jelenlegi állapotában nincs mód. Ezért az ágazatban fellelhető megtakarításokat, így a biztosító 15 milliárdos tartalékát a gyógyintézményekre kell fordítani – közölte Rácz Jenő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.