Cégvilág

Gyerekprogramokkal csábítanak a balatoni hajók

A tavalyi katasztrofális időjárás okozta forgalomesés után reménykedve kezdi a hét végén 165. szezonját a Balatoni Hajózási Zrt. (BH).

Az elmúlt évben ugyanis cég különböző tevékenységeiből származó 1,875 milliárd forintos árbevétel 102 millióval maradt el a 2009-es szinttől. Az üzemi eredmény 117,5 az adózott pedig 95,96 millió forint lett. Ez utóbbi teljes mértékben a terv szerint alakult, igaz eléréséért 10-10 százalékkal mérsékelni kellett az anyag- és bérköltségeket – mondta az alkalmazottai számát egy év alatt 20 fővel 280-ra csökkentő társaság vezérigazgatója, Horváth Gyula.

A szörnyű időjárás miatt tavaly hét nap teljes üzemszünet volt a személyhajózásban, vagyis nem közlekedtek sem a menetrend szerinti hajók, sem a sétahajók, négy napra pedig részleges hajózási szünetet kellett elrendelni. Ezen a 11 napon kívül a viharok és az esőzés miatt elmaradt több mint száz sétahajóút, 25 diszkóhajóprogram, 11 gyerekhajóprogram, 39 Naplemente túra és három Grill Party. Így aztán a hajón megtartott, vendéglátást is igénylő rendezvények bevétele 30,6 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

A társaság a bevételcsökkenés ellenére – a lehetőségek szerint – folytatja hajóinak a felújítását, de a flotta bővítéséről egyelőre valószínűleg nem lehet szó. Másrészt az elavult vízibuszok lecserélése már nagyon időszerű lenne.

Részletek a Világgazdaság keddi számában

gyerekprogram hajózás grill party árbevétel időjárás balatoni hajózás forgalom
Kapcsolódó cikkek