Cégvilág

Magyar embernek magyar bútort! - Kampányol a szakma

A gazdasági válság kezdete óta folyamatosan emelkedik a bútorgyártással foglalkozó cégeket érintő felszámolások száma. A szakma egyelőre borúlátó, a kereslet igencsak visszaesett, miközben a rezsiköltségek és az alapanyag-árak emelkednek.

Jelenleg 2 686 bútorgyártási főtevékenységgel bejelentett társaság működik Magyarországon az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint. 2006-ban országszerte 67, 2007-ben 59, 2008-ban viszont már 83, egy évre rá pedig 90 iroda-, konyha- és egyéb bútor gyártásával foglalkozó vállalkozást számoltak fel. Tavaly 113 céget érintett ilyen eljárás. A működő vállalkozások által foglalkoztatottak létszáma a 2010. januárjában regisztrált 16 265-ről decemberre 15 842-re csökkent, idén márciusban pedig 15 784 volt.

„A szakma borúlátó, mert a belföldi bútorvásárlás mértéke drasztikusan csökkent" – mondja Tóth Eszter, a Magyar Bútor és Faipari Szövetség ügyvezetője. Magyarországon még az élelmiszer-fogyasztás is visszaesett, az emberek pedig az olyan tartós cikkek cseréjét, mint a bútorok, végképp igyekeznek maguk előtt tolni, nem beszélve az új termékek beszerzéséről. Egy ágy, szoba- vagy konyhabútor esetében a kényszer nem lehet igazán sürgető. A kereslet visszaesése eközben a kínálati oldalon az alapanyag-árak, a rezsiköltség növekedésével jár együtt, ezért sok cég nem képes folytatni tevékenységét.

Reménykedésre a gazdaság talpra állása, a családok anyagi helyzetének lassú stabilizálódása adhat majd okot. A bútoripar helyzetén nagyban javítana, ha a fogyasztói hozzáállás megváltozna, hiszen a megfelelő minőségű és árú magyar termékek megtalálhatóak a piacon. A szövetség tagjai – bár pillanatnyi anyagi helyzetükben ez nem könnyű - a többi között egy országos kampányt terveznek például a magyar bútoripar népszerűsítése érdekében, és áprilisban megnyílik Budapesten egy, a hazai kínálatot bemutatni hivatott galéria is.

kereslet Opten bútorgyártás Magyar Bútor és Faipari Szövetség bútor forgalom
Kapcsolódó cikkek