Volkswagen Bulli: a reinkarnáció

Ha nincs Ben Pom, a holland VW-kereskedő, talán sohasem született volna meg a legelső T1-es Bulli. Pom 1947-ben, a jegyzetfüzetébe rajzolt egy járművet, amely az akkori távolsági buszok kicsinyített mása volt. A wolfsburgi központhoz eljuttatott ötlet megtetszett a formatervezőknek, s ennek alapján vetették papírra a legendás ős terveit. Innentől már ismert a sztori: az egyterűek őse az 1951-ben induló sorozatgyártás kezdete óta az egész világot meghódította, Dél-Amerikában a mai napig sikeres. Hiba lenne, ha a VW nem használná ki ezt a „hátszelet”.

Noha a Volkswagennek kiterjedt egyterűpalettája van, miniegyterűje nincs. Pedig az Opel Meriva és a Citroën C3 Picasso nevével fémjelzett mezőny évről évre bővül, és a kereslet is azt mutatja, szépen jövedelmez ez a szegmens. Azonban a VW nem egy Touran- vagy Sharan-szerű katonás járművel kívánja meghódítani az említett kategóriát, hanem egy „lazább” autóval, amely a „bul(l)imobilos” szellemiségét viszi tovább, ugyanakkor a technikája megfelel a modern kor kihívásainak.

Az új Bulli a VW MQB (German Modularer Querbaukasten) platformjára épül, ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy egy kitétel volt: az autónak orrmotorosnak kellett lennie. A legendás farmotor tehát a múlté, de ettől még a külső-belső formatervezésnél alaposan kiélhette a fantáziáját Walter da Silva és Klaus Bischoff tervezőcsapata. Az újdonság összhatásában erősen emlékeztet a felmenőkre, miközben valójában csak kevés részletnél lehet párhuzamot vonni. A mindössze 3,99 méter hosszú Bulli beltere is vegyíti a múltidéző és újnak számító megoldásokat: a nosztalgiát sugalló, háromszemélyes első üléspad és a végtelenül leegyszerűsített műszerfal mellett ott van a hatalmas, már-már futurisztikus központi kijelző, melynek révén a gombokat szinte teljesen száműzték az autóból.

Amennyiben a Bulli sorozatgyártásba kerül (erre 2013-ban van esély), akkor dízel- és benzinmotorokkal (1,0 és 1,4 liter közötti hengerűrtartalom) forgalmazzák majd. Igazi szenzáció azonban az elektromos verzió lehet. A koncepciómodellbe ugyanis villamos hajtást épített a Volkswagen: a 116 lóerős elektromotor 270 Nm-es nyomatéka megfelel egy 1,6-os dízelének. Álló helyzetből 11,5 másodperc alatt gyorsul százra a villany Bulli. A végsebességet az akkumulátor védelme érdekében 140 km/h-ban maximálta a gyártó, de ez egy családi miniegyterűnél elfogadható. Főleg, hogy egy töltéssel 300 kilométert képes megtenni. Hogy milyen rohamléptekben fejlődik az akkumulátortechnika, azt nemcsak a megtehető távolság, hanem a tömeg is mutatja. A padlóba rejtett akkucsomaggal együtt is csak 1450 kilót nyom a Bulli, ez pedig alig egy mázsával több, mint egy átlagos, belső égésű motorral ellátott miniegyterű súlya.

A VW 2001-ben, a Detroiti Autószalonon mutatta be a Microbus Conceptet. A szintén Bulli-utódnak szánt múltidéző jármű 2002 közepén zöld jelzést kapott a sorozatgyártásra, ám a VW akkori főnöke, Bernd Pischetsrieder által kezdeményezett költségkimutatás után visszavonták a döntést, ugyanis a modell Hannoverben készült volna, míg a fő piacnak az USA-t tekintették. Az erős euró és ezáltal drága export víziója miatt végül semmi sem lett az ígéretes koncepcióautóból.

Itt ragadt a múltból a brazil „kombi”

Hihetetlen, de Brazíliában a mai napig forgalmazzák a Németországban 1979-ig gyártott második generációs Bullit. Az 1,4 literes, 78 lóerős, benzinmotoros, Kombi névre keresztelt modellből naponta 40 készül a Sao Bernardó-i gyárban, az ára 44 270 reál (kb. 5 millió forint). A jármű persze már nem veheti fel a versenyt a modern egyterűekkel, de a VW egyelőre ragaszkodik hozzá. A kocsi egyik érdekessége, hogy a ma is négyfokozatú váltóval készül, maximális sebessége pedig mindössze 130 km/óra.