BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ideiglenes „pilóta” a Malév élén

KÖZGYŰLÉS. A Malév éves rendes közgyűlésén pénteken a részvényesek 24,56 milliárd forint veszteséggel elfogadták a társaság 2010. évi mérlegét, ezzel a cég 275 millió forinttal teljesített jobban, mint 2009-ben – közölte a légitársaság többségi tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Tavaly a Malév menetrend szerinti járatait 2,984 millió fő vette igénybe, 8 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, miközben a járatok száma 13 százalékkal csökkent. A Malév Zrt. tőkerendezéséről a közgyűlésen nem hoztak döntést, azt a Vnyesekonombankkal folytatandó további tárgyalások miatt 2011. június 24-re halasztották.

Személyi változásokról is döntöttek a pénteki közgyűlésen: jóváhagyták Martin Alexander Gauss vezérigazgató munkaviszonyának megszűnését, a társaság új vezérigazgatójának kinevezéséig pedig Limburger Lóránt kapott megbízást a Malév Zrt. vezetésére, június 1-jei hatállyal. A szakember 2007-től a Malév Ground Handling Zrt. vezérigazgatója.

A közgyűlés tudomásul vette Gergely Máté igazgatósági tag lemondását, és a megüresedett pozícióba Schneller Márton Domonkost választotta. Az új igazgatósági tag megbízatása öt évre szól.

A közgyűlés – mivel az üzemi tanács által delegált felügyelőbizottsági tagok mandátuma 2011. május 23-án lejárt – az üzemi tanács küldöttjeként munkavállalói képviselőnek Balla Mihályt és Mészáros Lászlót jelölte.

A Malév legutóbbi, április elsejei rendkívüli közgyűlésén az MNV 2,5 milliárd forint tőkét juttatott a társaságnak. Ebből 25 millió forint a jegyzett tőkét növeli, 2,475 milliárd pedig tőketartalékba került. Az emelés célja a nemzeti légitársaság rövid távú finanszírozási igényének megfelelő forrás biztosítása. VG

Air France-búcsú

Június elsején bezár az Air France légitársaság budapesti jegyirodája – közölte a cég. A közlemény szerint ennek ellenére a VIP, SkyTeam Elite és az üzleti ügyfeleiket a jövőben is személyesen szolgálják ki, időpontot erre a call centerükön keresztül lehet egyeztetni.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.