Kétszeres sebességre kapcsol a rácalmási Hankook
A két ütem megvalósítására 550 millió eurót, mintegy 150 milliárd forintot fektetett be Magyarországon a dél-koreai gumiabroncsgyártó cégcsoport - mondta a vállalat magyarországi kommunikációs menedzsere kedden.
Mint arról Roy Katalin tájékoztatott a fejlesztéssel megduplázódik a rácalmási gyár kapacitása, és évi 11 millió gumiabroncs kerül majd ki onnan az európai piacokra. Ez a mennyiség a Hankook Tire globális termelésének 13,7 százaléka lesz a jelenlegi 7,5 százalékkal szemben. A bővítéssel 400 új munkahelyet is teremtett a Hankook. Az új munkavállalókat már felvették, s ezzel 1900-ra nőtt a foglalkoztatottak létszáma.
Szélesedik a gyár termékskálája is, egyebek között a prémium kategóriás autókhoz defekttűrő abroncsokat is készítenek majd Rácalmáson.
Fridrich Tamás mérnökség részlegvezető, a beruházás vezetője arról számolt be, hogy a második ütem beruházási munkálatai 80 százalékban már elkészültek, az 56 ezer négyzetméteres új gyártócsarnok kivitelezésén már az utómunkálatokat végzik.


