Hatékonyság. Öt magyar diákcsapat méretteti meg saját tervezésű járművét a Shell Eco-marathon idei európai versenyén, amelyen a járműveknek a lehető leghosszabb távot kell megtenniük egy liter üzemanyag felhasználásával. Az idei mezőnyben a három „veterán” magyar csapat mellett két új hazai induló is lesz.
Holnaptól péntekig 26 országból 222 közép- és főiskola, valamint egyetem csapata mérkőzik meg az energiatakarékos járművek tervezése, építése és tesztelése terén. A helyszín a németországi Eurospeedway Lausitz pálya, ahol 168 prototípus és 54 UrbanConcept jármű üzemanyag-hatékonyságát tesztelik. Ez már a 27. Shell Eco-marathon Europe verseny. „Az idén ismét bebizonyíthatják a tehetséges magyar diákok, hogy összehangolt csapatmunkával és lelkesedéssel óriási rekordokat lehet megdönteni” – mondta Erényi Balázs, a Shell Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke. A verseny jelenlegi rekordját tavaly állították fel: egyetlen liter üzemanyaggal 4896,1 kilométert tett meg az első helyezett csapat. n VG
Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar
Kategória: prototípus
Üzemanyag: etanol
Felkészítő tanár: Háber István
Pilóta: Makida László, Hegedüs Réka
A modern autógyártásban is használt alapanyagokat alkalmazzák, az üveg- és szénszálas technológiával ugyanis nagyon sok súlyt megspórolnak.
Kandó-Electric,
Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola, Kecskemét
Kategória: prototípus
Üzemanyag: elektromos
Felkészítő tanár: Csorba János
Pilóták: Horváth Viktor,
Szikora Jenő
Az első magyar középiskolás csapat a versenyen. 29 csapat regisztrált az akkumulátoros meghajtású, plug-in kategóriában, így nagy a kihívás.
SAP Racing Team,
Óbudai Egyetem Bánki Donát
Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
Kategória: prototípus
Üzemanyag: petrol
Felkészítő tanár: Laky Zoltán
Pilóták: Nagy Dóra, Schleisz Pál
2000 kilométert szeretnének megtenni az új autóval. A hátsókerék-kormányzású, egyedi tervezésű és épített motorú járművet a pilóta köré építették.
GAMF,
Kecskeméti Főiskola
Kategória: prototípus
Üzemanyag: benzin
Felkészítő tanár:
Bagány Mihály
Pilóták: Á. Tóth Kriszta,
Bertalan Éva
A magyar csúcstartó csapat tavaly 1588 kilométert tett meg egy liter üzemanyag felhasználásával, ez valamivel több, mint a Budapest–Párizs táv.
SZEnergy Team,
Széchenyi István
Egyetem, Győr
Kategória: UrbanConcept
Üzemanyag: napenergia
Felkészítő tanár: Varga Zoltán
Pilóta: Zámbó Zoltán
Fejlesztették a töltésvezérlést, bonyolult számítógépes rendszert használnak, megújították a futóművet is. Tavaly pozitív energiamérleggel zárták a versenyt.
Forrás: Shell

Forrás: Shell-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.