Cégvilág

150 millió eurós európai hitelből gazdálkodhat a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. és az Európai Beruházási Bank – European Investment Bank – (EIB) a mai napon hitelkeret-szerződést írtak alá.

A megállapodás célja, hogy a Richter központi idegrendszerre ható vegyületeinek kutatását és bioszimiláris termékeinek fejlesztését a 2011 és 2014 közötti időszakban részben finanszírozza.

A hitelkeret összege 150 millió euró, amelyet a szerződés aláírását követő 18 hónapon belül lehet több részletben igénybe venni. A futamideje a hitelrészletek lehívását követően 9 év, a következő megoszlás szerint: 3 éves türelmi időszak és 6 éves törlesztési periódus – olvasható a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatóban.

Anton Rop, az EIB közép-európai (köztük magyarországi) hitelpolitikáért felelős alelnöke az aláírás kapcsán elmondta: „Nagyon örülök, hogy az EIB hozzájárulhat az innovációs kapacitások bővítéséhez Magyarországon egy olyan területen, mint a gyógyászati kutatások, amely nemcsak az emberi életminőség javításában, de az európai gyógyszeripar versenyképességének fokozásában is igen pozitív szerepet játszhat.”

Bogsch Erik a Richter vezérigazgatója a következőket fűzte hozzá: "Nagy elismerés számunkra, hogy az EIB vezetése úgy ítélte meg, hogy a Richter magyarországi központú originális kutatásait és bioszimiláris fejlesztéseit tartalmazó projekt jól szolgálja az Európai Uniónak a Tudásalapú gazdaság megteremtésére vonatkozó célkitűzését, és vállalta ennek részbeni finanszírozását."

Bogsch Erik gyógyszer eib Európai Beruházási Bank bioszimiláris Richter fejlesztés
Kapcsolódó cikkek