BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A ZTE is nagyban tervez

Az okostelefonok hazai szervizéről már megállapodtak

Otthoni riválisához, a Huaweihez hasonló nagyszabású terveket fontolgat Magyarországgal kapcsolatban a kínai ZTE Corp. is. Az elképzelések szerint az első körben idetelepítenék a távol-keleti társaság okostelefonjainak európai szintű szervizét, nálunk épülne ki a készülékek ugyancsak európai logisztikai bázisa. A későbbiekben pedig akár magyarországi gyártás is szóba jöhet – értesült a Világgazdaság. Az információkat lapunk megkeresésére Helfrich István, a ZTE Hungary Kft. értékesítési igazgatója megerősítette. Hozzátette, az ezzel kapcsolatos vizsgálódások, a különféle helyszínek és üzleti partnerek felkutatása egy éve indult, konkrét döntés azonban egyelőre egyik ügyben sem született.

Nem így a Magyarországon eladott ZTE okostelefonok szervizével kapcsolatban, amelyről a napokban megállapodást írtak alá. Ennek alapján a készülékek itteni javítószolgálatára a kínai cég az E-Care Solutions Kft.-vel kötött szerződést. Az E-Care Solutions Kft. 2004 óta végez szerviz- és tesztszolgáltatásokat a magyarországi intelligens mobileszközök piacán. A debreceni vállalkozás a DBH kockázatitőke-csoport egyik érdekeltsége.

„A ZTE Corporationnel aláírt szerződés eredményeként a HTC mellett már a második kínai stratégiai partnert üdvözölhetjük vevőink között. A kínai cég előtt komoly lehetőségek nyíltak meg az európai távközlési piacon” – nyilatkozta a bejelentés kapcsán Erdei Sándor, a DBH csoport vezérigazgatója. Az elmúlt 17 évben a DBH Group számos kockázatitőke-befektetést hajtott végre Magyarországon.

A ZTE Corp. 2007 óta forgalmaz a magyarországi piacon mobilhálózati eszközöket, adatkártyákat, illetve saját márkás mobiltelefonokat. Eddigi legnagyobb itteni megbízását tavaly kapta a Telenor Magyarországtól. A hazai szolgáltató a múlt év nyarán a kínai céget bízta meg magyarországi mobilhálózatának teljes újjáépítésével. Erre mintegy 200 millió euró (58-60 milliárd forint) értékű keretszerződést kötött. A hálózat így már alkalmas lesz az új generációs (LTE) széles sávú technológiára is. Ezen a mobilinternet letöltési sebessége névlegesen elérheti a 100 megabit/másodpercet is, ezzel egy átlagos méretű film hat perc alatt tölthető le. A szerződésben az operátor a távol-keleti cégre bízza a hálózat üzemeltetését is. A projekt első szakasza, a hálózat elemeinek a cseréje, két éven belül lezajlik. S. Gy.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.