Cégvilág

"Ez nem a világvége" - Az OPEC magyarázza a bizonyítványt

Az OPEC főtitkára a tegnapi, döntés nélkül záruló ülést követően hangsúlyozta, hogy a gazdasági helyzet értékelése állt a konfliktus hátterében és nem politikai harcról van szó.

"Nem vagyunk boldogok azért, mert nem tudtunk döntésre jutni, de ennek gazdasági és nem politikai okai vannak. Rengeteg olaj van a piacon, az öt éves átlagnál mintegy három nappal hosszabb időre elegendő a tartalék" – mondta az AFP-nek Abdullah al-Badri, az OPEC főtitkára. A főtitkár elismerte, hogy az elmúlt hat év nyugodt légkörét követően nem volt kellemes a tegnapi bécsi ülésen tapasztalható feszültség, de megnyugtatta a közvéleményt arról, hogy a szervezet túllép a nehézségeken.

Megfogalmazása szerint több OPEC-tagállam is eltérő adatokkal rendelkezett az olajpiac terén és ezért nem született megállapodás, de az olajkartell bármilyen rendellenes esemény után azonnal összegyűlhet rendkívüli ülésre.

Az elemzők szerint az idei évben főként Irán és az arab térségben tapasztalható feszültségek okoztak gondot az OPEC-ben. Szaúdi-Arábia már az ülés előtt is a kitermelés emelése mellett kampányolt, ebben a törekvésében támogatta többek között Kuvait, illetve más, Öböl-menti országok. Ugyanakkor a szaúdiak után a második legnagyobb kitermelő, Irán mindvégig héja álláspontot képviselt és ebben támogatta Venezuela is.

Az OPEC korábban 75-85 dolláros hordónkénti olajárat támogatott, de az arab térségben kirobbant konfliktus 15-20 dollárral emelte az árat. Áprilisban 127 dollárra emelkedett a Brent ára, ez pedig tovább növelte a nyomást a szervezeten arra, hogy vizsgálja felül az utoljára 2008 októberében módosított kvótát.

A washingtoni Fehér Ház eközben közölte: fontolóra veszik, hogy felszabadítják az ország stratégiai olajkészleteit. Jay Carney, Barack Obama elnök szóvivője kijelentette: "az olajkínálat nem elegendő a kereslet kielégítésére". Szerinte e helyzet részben a Líbiában kirobbant konfliktus miatt következett be.

Mint ismeretes, az OPEC bécsi értekezletén a tagállamok miniszterei a jelenlegi olajkitermelési kvóták szinten tartása mellett döntöttek. Ezzel a 2009 januárja óta fennálló napi 24,8 millió hordós kitermelési mennyiség nem változott. A döntést követően New Yorkban az olajárak 2,8 százalékkal emelkedtek, majd záráskor visszaestek, de így is a lélektaninak számító 100 dolláros hordónkénti ár felett maradtak.

főtitkár OPEC kitermelés Szaúd-Arábia kvóta
Kapcsolódó cikkek