Cégvilág

Az Apple most a HTC-t támadja

Szabadalmi jogok megsértésével vádolja az Apple a HTC-t, s a kaliforniai gyártó már az amerikai kereskedelmi tanácshoz fordult jogainak érvényesítése érdekében. A tőzsdei értékét tekintve a világ harmadik legnagyobb mobiltelefongyártója tagadja a vádakat.

Az Apple pár héttel ezelőtt már bíróságon is keresetet nyújtott be egy másik gyártó, a dél-koreai Samsung ellen, akit hasonló vádakkal illetett; állította, hogy a gyártó ellopta a cég iPhone és iPad dizájnt. Az ügy érdekessége, hogy a Samsung nem sokkal később visszaperelte az Apple-t. A HTC úgy véli, az Apple nem a piacon, hanem a bíróságon akarja legyőzni konkurenseit - idézi a vállalat egyik munkatársát a BBC.

Az iPhone és iPad termékekkel az Apple abszolút piacvezető szerepet szerzett meg az okostelefonok és a táblagépek piacán. A kaliforniaiak sikere több céget is arra sarkallt, hogy hasonló termékekkel rukkoljon elő, így reménykedve abban, hogy kihasítanak egy szeletet a dinamikusan fejlődő piacból.

Tavaly az Apple már több alkalommal is megvádolta a tajvani HTC-t, hogy legalább 20 szabadalmi jogot megsértett, amire a HTC hasonlóképpen válaszolt, mint a Samsung, s még az iPhone és iPad készülékek árusításának betiltására is kísérletet tett.

A Samsung és az Apple közti harc még áprilisban kezdődött azzal, hogy az alma vállalat pert indított a koreai rivális ellen, azt állítva, hogy a Galaxy termékcsalád az iPad és az iPhone másolata. A Samsung válaszul az Egyesült Államokban és máshol is szerzői jogsértésre hivatkozva beperelte az Apple-t. Mire az Apple a múlt héten egy dél-koreai bíróságon is benyújtotta keresetét, ezzel hazai pályára terelve a küzdelmet.

HTC Apple IT iPad Samsung iPhone
Kapcsolódó cikkek