Cégvilág

Pozitívban zárt a Balaton Sound

A július 7. és 10. között megrendezett zamárdi Heineken Balaton Sound fesztivál látogatócsúcsot hozott: 101 és fél ezer látogató vett részt, közel 10 százalékkal többen, mint a megelőző évben – tette közzé a szervező Sziget Kulturális Menedzser Iroda résztulajdonosa, a Est Média a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A közlemény szerint az idei számmal, a Balaton Sound belépett a százezer feletti látogatószámot felmutató nyári zenei fesztiválok körébe, amelyek közé eddig csak a Sziget és a Soproni Volt fesztivál tartozott. Ezen utóbbiak szintén az Est Média portfóliójába tartoznak.

A rendezvényt követő első számítások szerint a fesztivál nagyságrendileg a korábbi évekhez hasonló pozitív eredménnyel zárt.

A 2011-ben ötödik alkalommal megrendezett Heineken Balaton Sound sikeréhez a bevezetett márkán és a professzionális szervezésen túl hozzájárult az is, hogy idén érezhetően erősödött a szponzorációs aktivitás – áll a közleményben.

A Balaton Sound mellett a Volt is rekorddal zárt idén. A tizenkilencedik alkalommal megrendezett, június 28-tól július 2-áig tartó rendezvényen 102 ezren vettek részt. A zárónapon harmincezren voltak, így az esti órákban már kikerült a bejáratra a “teltház” felirat

A 2011-es fesztiválszezonban – a már lezajlott, idén a Sziget Kft. szervezésében először megrendezett Budai Gourmet Fesztivál, az ingyenesen látogatható Telekom Gyerek Sziget, valamint a soproni Volt Fesztivál után – augusztus közepén várható a Sziget Fesztivál és a a hónap végén a marosvásárhelyi Félsziget.

félsziget Sziget rendezvény Balaton Sound Est Media VOLT
Kapcsolódó cikkek