BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Látványos Mercedes érkezik Kecskemétről - Fotók

A korábbinál is látványosabb az olaszországi formastúdióban megálmodott utastér.

Megjelent az első hivatalos fotó a Frankfurtban debütáló vadonatúj Mercedes B-osztály belteréről. A Kecskeméten készülő jármű formatervét a Mercedes olaszországi stúdiójában álmodták meg.

Ami a végeredményt illeti, a korábbinál látványosabb és fiatalosabb az utastér, ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a belső számos ponton az SLS AMG-t és az új SLK-t idézi. A kör alakú légbeömlő és a „hat órától” induló mutatókkal rendelkező műszerfal is új, az automata váltó előválasztó karja pedig ezúttal már a kormányoszlopra került.

A csillagos márka másik újdonsága, a Viano Vision Pearl is belülről okoz meglepetést. A tanulmányautó kívülről ugyanolyan, mint bármelyik jobb felszereltségű Viano, de az utastere messze van a szokásostól. Ugyanis a Mercedes tervezői a luxusjachtok belső atmoszféráját akarták „átültetni” a Vianóba, ami sikerült is. Hajópadló-borítást kapott az autó, emellett speciális bőrfotelekben foglalhatunk helyet, sőt, egészen különleges színösszeállítást hoztak létre. A modellben 18 hangszórós hifirendszer gondoskodik a szórakozásról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.