Cégvilág

Miként veszünk élelmiszert? Eltérünk az európai átlagtól

A magyarok fő indítékai élelmiszer vásárlásánál erősen különböznek az európai átlagtól. Nálunk ugyanis legtöbben inkább rögtönöznek, és akkor indulnak vásárolni, ha otthon valami éppen elfogyott vagy szükségessé vált. Ettől eltérően, huszonnyolc európai ország átlagában a fogyasztók legnagyobb része tervezetten megy boltba, hogy feltöltse otthoni készleteit – áll a Nielsen felmérésében.

A Nielsen 55 országban végzett felmérése szerint tízből négy magyart (39 százalékot) első sorban az ösztönöz vásárlásra, hogy otthon valamilyen szükséges árucikk kifogyott. Második leggyakoribb ok, hogy egy vagy több fontos termék szükségessé vált a háztartásban, a válaszadók 24 százaléka szerint. A rögtönzések, gyors döntések egyik oka, hogy nagy a kínálat, hiszen sok üzlet nyitva tart késő estig, hétvégén is vagy éjjel-nappal, városainkban.

Harmadik ok, egyformán 13 százalékkal, hogy feltöltse otthoni készleteit, illetve megvegye, amit egy lánc szórólapjában akcióznak. Ötödik, hogy aznapi étkezéséhez vásároljon készételt vagy valamilyen hozzávalót, 8 százalék számára. Valamilyen nem élelmiszer, úgynevezett non-food termék vált szükségessé, és ezért indult a boltba, mondta 2 százalék.

Amíg a magyarok inkább reagálnak az otthoni élelmiszer tartalék változásaira, addig földrészünk fogyasztói tervszerűbben, átgondoltabban vásárolnak élelmiszert. Európa 28 országának átlagában a megkérdezettek 37 százaléka mindenek előtt azért keres fel egy élelmiszerboltot, hogy feltöltse háztartása készletét. További 25 százalék fő célja, hogy pótolja, ami kifogyott otthon, majd 21 százaléké, hogy szüksége lett néhány árucikkre. Erre jórészt rá is kényszerülnek, mivel törvény korlátozza az üzletek nyitva tartását jó néhány országban. Késő este vagy hétvégén hiába jut eszébe valakinek, hogy vásárolnia kellene, ha nincs hol.

A többi tényezőt az európai megkérdezettek 7, 5, illetve 3 százaléka említette első számú célként. Sorrendben, hogy beszerezze egy lánc szórólapjában látott akciós terméke(ke)t, továbbá megvegye, ami aznapi étkezéséhez szükséges, valamint, hogy szükségessé vált számára egy vagy több non-food termék, és azért indul boltba.

A vizsgált európai országok közül legnagyobb arányban vásárlási célként első sorban azt, hogy szinten tartsa otthoni élelmiszerkészletét, a britek (70 százalék) nevezték meg, majd a finnek (68), észtek és írek (61-61), továbbá lengyelek (55). Legalacsonyabb ez a mutató a franciáknál (8 százalék), törököknél (9), románoknál (10) és magyaroknál (13).

Ha valamilyen fontos élelmiszer elfogy otthon, akkor főleg az indítja vásárlásra leginkábbb a porrtugálokat (59 százalék), s utánuk következnek az ukránok (58),  románok (54), oroszok (53), lettek (52) és franciák (45). Legkevésbé jellemző ez a britekre (4 százalék), spanyolokra, hollandokra és németekre (7-7 százalék), továbbá írekre (8) és osztrákokra (9).

akció élelmiszer szórólap bevásárlás üzlet kiskereskedelem
Kapcsolódó cikkek