Vonzónak tűnt ez a pálya, amikor jó egy évtizede – a gyógyszertárak magánosításának mintájára – praxisjogot kaptak a háziorvosok, amelynek az eszmei mellett vagyoni értéke is lett. A praxisjogot a szakvizsga megszerzéséhez és a folyamatos továbbképzéshez kötötték. Ez egyedülálló Európában, így nem véletlenül kapkodnak a magyar háziorvosok után a gazdagabb országokban, ahol, mint például Ausztriában, állami nyugdíjat is kapnak. Kezdetben kevesen engedtek a külföld vonzásának, hiszen meg lehetett élni a praxisbevételből, a biztosítótól a páciensek után járó kártyapénz mellé havi 25–75 ezer forint eszköz- és ingatlantámogatást is kaptak a doktorok, ám 2006-ra ez megszűnt. Így állami kötelesség ugyan az alapellátás garantálása, ám azt az önkormányzatokra testálták, ezek helyett azonban a mikrovállalkozásban dolgozó háziorvosok próbálnak eleget tenni ennek a feladatnak. Nehezen, mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapott havi működési pénzből nehéz vagy nem is lehet fenntartani a praxist. Duális finanszírozás van, így elvileg az önkormányzatoknak kellene állni a fejlesztéseket, de kevés helyen vállalják át például a rezsiköltséget, a nővér fizetését. Ezért vetette föl a Fakosz, hogy az állami felügyelet jobb lenne. Így kistérségi körzeti rendszert lehetne szervezni, amely hatékonyabb és szervezettebb lenne, s célzottan kellene forrást biztosítani e feladatokra.