Cégvilág

Rengeteget lehet spórolni a passzívházakkal

Már körülbelül 100 passzívházat építettek fel Magyarországon az elmúlt 2-3 évben, de az energiaárakban elérhető költségcsökkentésnek köszönhetően bővülés várható a szegmensben.

Mostanra nagyjából 100 passzívház épült meg Magyarországon, de pontos adatok nem állnak rendelkezésre, ugyanis sokan nem publikálják az ilyen jellegű fejlesztéseiket. Debreczy Zoltán, a Magyar Passzívház Szövetség elnökének tájékoztatása szerint ez a ma még extrém építkezési mód körülbelül 4-5 éve jelent meg az országban.

A fejlesztések alapján elmondható, hogy a passzívházak építési költsége nagyjából húsz százalékkal haladja meg a klasszikus családi házakét szerkezetkész állapotban. Ez meghatározó lehet egy építkezés megtervezésekor, azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy kellő mértékben optimalizált és átgondolt passzívház esetében több millió forintot is meg lehet takarítani. Ez azt eredményezheti, hogy egy klasszikus épület sok esetben már nem is versenyképes az energiatakarékos házakkal szemben – teszi hozzá a szövetség elnöke. Debreczy Zoltán hangsúlyozza, hogy a már elkészült passzívházak tapasztalatai azt mutatják, hogy a fűtés költségvonzata 80-90 százalékkal is kevesebb lehet, ez meghatározó, főleg annak tudatában, hogy az energiaárak vélhetően felívelő tendenciát mutatnak a jövőben is.

A passzívházak elterjedését egy európai uniós direktíva is egyértelműen felgyorsítja. A rendelet szerint 2020 után kizárólag közel nulla energiaigényű házakat lehet építeni, igaz, ezt a konkrét definíciót minden tagország maga fogalmazza meg. Az európai éllovasokat vizsgálva kiderült, hogy a legtöbb már használatban lévő, alacsony energiaigényű épület a környezettudatosság szempontjából kiemelkedő Ausztriában van, a következő Németország, valamint a környező nyugat-európai országok.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

energiatakarékosság passzívház nulla energia
Kapcsolódó cikkek