Cégvilág

Íme, az áremelés eredménye: kevesebbet autóztunk

Visszaesett 2,4 százalékkal az üzemanyag fogyasztás a magyar piacon az év első kilenc hónapjában az elmúlt év hasonló időszakához képest a Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint, ezen belül benzinből kevesebb, gázolajból több fogyott.

A szövetség csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint benzinből 6,3 százalékkal csökkent a fogyasztás, míg gázolajból 0,9 százalékkal nőtt. Benzinből összesen 968.933.818 liter fogyott, gázolajból pedig 1.189.929.405 liter.

Az idén az első félévben 614,9 millió liter benzint és 756 millió liter gázolajat értékesítettek, a benzineladások 6 százalékkal csökkentek, a gázolajeladások viszont 1,5 százalékkal nőttek az előző évi bázishoz képest. A szövetség adatai a piac mintegy 85 százalékát fedik le a tagvállalatokon keresztül.

Tegnap 4, illetve 5 forinttal emelte a benzin és a gázolaj árát a Mol. Az emeléssel a benzin átlagára 396 forintra, a gázolajé 392 forintra nő. Egy hete a Mol bruttó 5 forinttal csökkentette a benzin nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változott. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Néhány hónapja még 110 dollár felett járt az olaj ára a New York-i kereskedésben, miközben mindenki arról cikkezett, mikor dőlhet meg a korábbi 147 dolláros rekord, amelyet még 2008 júliusában regisztráltak. Azóta az olajár folyamatosan csökkenve 75 dollár alá esett.

A feltörekvő piacok folyamatosan bővülő kereslete, a legnagyobb olajkitermelők tartalékainak csökkenése, valamint a közel-keleti és észak-afrikai feszültségek mind jó okot szolgáltatnak arra, miért várják sokan az olajár emelkedését hosszú távon. A kérdés csak az, hogy mikor indulhat meg a piacon a hegymenet.

Az észak-afrikai, különösen a líbiai események nyomán sokan gondolták, hogy a negyedik negyedévre tovább szűkül a kitermelés az olajpiacon. A várakozások azonban nem váltak be, így a korábbi, agresszív áremelkedés nyomán keletkezett lufi kipukkadt. Ha ehhez hozzávesszük az árupiacon tapasztalható általános visszavonulást, látható, miért nem várható rövid távon, hogy újra 100 dollár fölé törne az árfolyam.

gázolaj benzin áremelés fogyasztás Ásványolaj Szövetség Mol
Kapcsolódó cikkek