Cégvilág

Megaüzem ötvenmilliárdból

Jóváhagyta a mohácsi képviselő-testület az önkormányzat és a Pannonia Ethanol Zrt. közötti megállapodást, így nincs elvi akadálya, hogy az amerikai–ír tulajdonban lévő cég megvalósítsa szándékát, és bioetanolt gyártó üzemet építsen fel Mohácson.

A tervezett beruházás mintegy ötvenmilliárd forintba kerül, megvalósításának határideje 2014. január 15. A gyár a cég szerint Európa legnagyobb bioetanol-előállítója lesz. A megállapodás értelmében az önkormányzat azon túl, hogy minden rendelkezésre álló eszközével segíti a beruházás megvalósítását, azzal járul hozzá a vállalkozás sikeréhez, hogy eladja a kikötő közelében azokat a telkeket, amelyeken a gyár épül. Összességében negyven hektárról van szó.

Az üzem építésén háromszázötvenen dolgozhatnak, elkészülte után pedig hetvenöt munkavállaló találhat állást az üzemben. Közvetve azonban akár mintegy ezer munkahelyet is jelenthet a beruházás, hiszen az alapanyag, a kukorica előállítói számára is megélhetést kínálhat. Utóbbit tekintve óriási mennyiségről, évente több mint egymillió tonnáról van szó.
Az ülésen jelen volt a cég projektmenedzsere is, aki hangsúlyozta, az üzem építésében, majd működtetésében számítanak a helyi munkavállalókra.

Hatékonyság

A cég projektmenedzsere szerint Magyarországon korábban 38 üzem létesítését jelentették be különféle vállalkozások, ezekből nyolc kapta meg a szükséges engedélyeket, s közülük jelenleg egy áll (Dunaföldváron) építés alatt – mégpedig az övék. Kifejtette, jelenleg is a legkorszerűbb, környezetbarát technológiát alkalmazzák, ám már zajlanak azok a fejlesztések, amelyek célja, hogy ne csak a kukoricaszemeket hasznosítsák az előállítás során.


bioetanol Mohács projektmenedzser kukorica beruházás
Kapcsolódó cikkek