Cégvilág

Tízezer ingyen repülőjeggyel csábít Japán

A Japánban idén márciusban történt atomkatasztrófa után a távol-keleti ország azt tervezi, hogy a következő évben ingyen repülőjegyekkel csalogatja a külföldi turistákat.

A Yomiuri Shimbun című japán lap hétfői száma szerint a potenciális utasoknak a japán turisztikai hivatalnál egy online pályázatot kell benyújtaniuk, amelyben azokat a régiókat is megjelölik, ahová szeretnének ellátogatni. A japán hatóság ezt követően kiválasztaná a résztvevőket.

Az utazás végén a külföldi turistáknak jelentést kellene írniuk a tapasztalataikról, amelyet az interneten nyilvánosságra hoznak, cserébe az állam megtéríti az utazási költségeiket, igaz, a szállást maguknak kellene állniuk – jelenti az ORF.

A japán turisztikai illetékesek pozitív visszhangra számítanak a kezdeményezés kapcsán, s abban reménykednek, hogy így megszűntethetőek a japán utazással szemben tapasztalható fenntartások. A Fukusimában történt atomkatasztrófa után a Japánba látogató külföldi turisták száma több mint 50 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva. Augusztusban az előző évben regisztrálthoz képest csak 32 százaléknyi turista érkezett az országba.

repülőjegy Turista Japán ingyen pályázat
Kapcsolódó cikkek