A kormány becsukja a szemét, az egészségügy az összeomlás szélén
Papp Magor szerint az elvándorlás már akkora méretű, hogy ha csak a jelenlegi ütemben folytatódik, rövidesen az a része is bedől a rendszernek, amely ma még működik. Számos helyen csak azért folyhat még betegellátás, mert a hatóságok becsukják a szemüket, nem vesznek tudomást arról, hogy csak papíron van meg a kórházi osztályokon előírt orvosszám, s gyakornokok felügyelet nélkül látnak el betegeket. Lassan már a szabályok megszegésére sem marad ember. Ha az egészségügyre nincs forrás, akkor azt valahonnan vagy előássuk közösen, vagy nincs tovább.
Arra a kérdésre, mit tekintene sikernek, az érdekképviselet vezetője úgy válaszolt: azt, ha az ellátórendszer működőképes maradna, és a kormány szép lassan elkezdené az orvosok és a szakdolgozók bérének rendezését. Meggyőződésem, hogy az egészségügyben nem történt meg a rendszerváltozás, a struktúra és a belső reflexek tekintetében a ’90-es évek előtti idők konzerválódtak. Ez az oka az orvosok és a betegek kényszerhelyzeteinek. Például a hálapénz sarkalatos pontja az egészségügynek, s természetszerűleg csak a bérek rendezésével együtt lehetséges megszüntetni.
De ennyi már nem elég, a működés megőrzése érdekében alapvető szabályokat kell tisztázni, azt például, hogy mennyi munka várható el az orvostól. A politikának ki kellene mondania, hogy jelen körülmények között mit várhat el a beteg az egészségügytől. Egyértelműen meg kellene határozni az igénybevétel kereteit, azt, hogy ki, mikor, milyen feltételek mellett és hogyan férhet hozzá a szolgáltatásokhoz.
