Járműipar „Nincs a buszgyártás a stratégiánk fókuszában, de ha lenne országos autóbuszcsere-program, egy kooperációban részt vennénk” – válaszolta Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója a kérdésre, hogy készülnek-e autóbuszgyártásra? Fónagy János, az NFM politikai államtitkára a múlt héten ugyanis elképzelhetőnek tartotta, hogy beszállítóival közösen a Rába egy összeszerelő üzemet hoz létre. Az azonban biztos, hogy a Rába felkészült a buszgyártásra, olyannyira, hogy szeptemberben Norvégiából kapott megrendelést midibuszok szállítására.
Amint Pintér István mondta, az első néhány midibusz norvégiai és svédországi értékesítése ugyan csupán egymillió euró körüli üzlet, ám referenciaszempontból igen fontos eredmény, hiszen magyar gyártó az utóbbi időben nemigen tudott buszt értékesíteni Nyugat-Európában. „Másrészt azért tartjuk fontosnak, mert talán ez az értékesítés meggyőző lesz azok számára, akik Magyarországon tervezik az autóbuszpark megújítását” – fűzte hozzá magyarázatul a cégvezető.
Szeptember végéig a Rába csoport 3,5 százalékkal, 26,4 milliárd forintra növelte árbevételét. Az EBITDA 20,7 százalékkal, 1,576 milliárd forintra süllyedt a tavalyi háromnegyedévi szinthez képest, a cégcsoport adózott eredménye pedig 118 százalékos eséssel, 1,256 milliárd forint veszteséget mutatott. Ennek oka, hogy a devizahiteleket a fordulónapi árfolyamra, szeptember 30-ra kellett átértékelni. Az export-árbevételben azonban csak később jelentkezik a gyenge forint kedvező hatása, ám erre a hatásra számítva ez évre pozitív nettó eredményt vár a Rába.
További részletek
vg.hu/raba-busz
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.