Cégvilág

Kigyulladt a Chevrolet - Tűzveszélyesek a villanyautók?

Három százalékkal esett a General Motors árfolyama november 11-én a New York-i tőzsdén, amikor a Bloomberg hírügynökség közzétette: még júniusban kigyulladt a parkolóban az a Chevrolet Volt, amely három héttel korábban átesett egy törésteszten.

Ez arra ösztönözte az Egyesült Államok közismerten szigorú Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalát (National Highway Traffic Safety Administration, NHTSA), hogy kezdeményezze a lítium-ion akkumulátorok vizsgálatát. A múlt héten az év zöld autója díjat elnyert Chevrolet Volt egy hálózatról is tölthető akkumulátoros hibrid autó.

Noha az elektromos autózás még alig kezdődött meg – az Egyesült Államokban is csak kis mennyiség került az utakra – és láthatóan csupán elszigetelt esetről van szó, a New York Times szerint azért került az érdeklődés homlokterébe, mert az amerikai kormány "dollármilliárdokat öntött" azokba a programokba amelyek elősegítették a különlegesen könnyű, ugyanakkor nagy hatékonyságú akkumulátorok fejlesztését, valamint az elektromos autók gyártásba állítását az Egyesült Államokban.

Az eset kapcsán az NHTSA azt kérte a lítium-ion akkumulátorokat alkalmazó, vagy arra készülő autógyártóktól, hogy állítsanak össze egy különleges kezelési illetve az akkumulátor kisütésére (lemerítésére) vonatkozó útmutatót, az ilyen esetek megelőzése érdekében. A szóban forgó kocsi a hírek szerint ugyanis az az oldalsó ütközésbiztonsági teszt után három héttel gyulladt ki egy parkolóban.

Az NHTSA elismeri, hogy az akkumulátorok széles körű használata nem teszi tűzveszélyesebbé ezeket a kocsikat, mint más üzemanyaggal járókat, ám megjegyezte, a részben vagy egészen elektromos autók esetében szükséges lenne valami egységes biztonsági szabvány létrehozása. Jim Federico, General Motors elektromos autófejlesztési főmérnöke ugyanakkor kijelentette, hogy több járműgyártóval összefogva már dolgoznak az iparági szabvány létrehozásán.

És noha 2006 és 2008 között több alkalommal is kigyulladtak négy világmárka laptopjainak szintén lítium-ion akkumulátorai, az ilyen akkumulátorokat évek óta alkalmazó autógyártók nem tudnak hasonló esetről. Sőt, sem a General Motors, sem az NHTSA által június óta több alkalommal elvégzett kísérletek során sem sikerült megismételni a tüzet. A vizsgáló intézet szerint a törésteszt során megsérült az akkumulátor, s ez vezetett több hét alatt a tűz kialakulásához. Így tehát mind a Volt, mind az elektromos járművek biztonságosnak bizonyultak. A Nissan Motor pedig közleményben tudatta, eddig 8 ezer, Európában tavaly ilyenkor az év autójává választott Nissan Leaf van forgalomban Észak-Amerikában, de soha semmilyen hibáról nem értesítették a céget.

A tölthető elektromos autók nagyméretű és nagyfeszültségű akkumulátorai könnyebben megsérülhetnek egy karambol során, mint a szokásos autóakkuk, és így akár áramütést is okozhatnak. A Voltban például egy 180 kilós T alakú akkumulátor van, amelyet épen biztonsági okokból helyeztek a kocsi közepébe a hátsó ülések alá. Ennek ellenére elővigyázatosságból – még a Volt piacra dobása előtt – a General Motors képzést nyújtott a rendőröknek, mentőknek és tűzoltóknak, a tölthető autók biztonsági kérdéseiről.

A számos területen felhasználható lítium ionos akkumulátorok piacának forgalma több mint nyolcmilliárd dollárra rúg. Becslések szerint 2015-ben csak az autóipar igénye 10–15 milliárd dollár között lesz, 2020-ra pedig megközelítheti a 40 milliárdot. A technológia fejlődése révén egyre kisebbek ezek az akkumulátorok, így fajlagosan egyre csökken a lítium felhasználása. Az elmúlt tíz évben átlagosan évi 7 százalékkal bővült az érc kitermelése.

 

tűzveszélyes lítium-ion akkumulátor Chevrolet Volt villanyautó
Kapcsolódó cikkek