KÖZLEKEDÉS Az írországi székhelyÛ Ryanair diszkont-légitársaság újabb gépek beszerzését tervezi, ennek érdekében tárgyalásokat kezdett
a Boeinggal és a kínai Comackal – közölte a Bloomberg hírügynökség. Európa legnagyobb diszkontlégicége a hosszabb desztinációk piacán is növelné a részesedését, és kétszáz új repülÕgép üzembe helyezése melllett 75 százalékkal, 130 millióra növelné utasainak számát ebben az évtizedben – nyilatkozta
a Bloombergnek Michael O’Leary vezérigazgató.
A terjeszkedési tervek nem tÛnnek meglepÕnek, hiszen a légitársaságnak az idén egyáltalán nem ment rosszul az üzlet. A hétfÕn közzétett gyorsjelentés szerint a Ryanair 22 százalékkal növelte profitját az elÕzÕ negyedévben – ez összhangban állt az elemzÕi várakozásokkal –, és megemelte az éves nyereségre
vonatkozó elÕrejelzését is.
(A március végén záruló évre már 440 millió eurós nettó nyereséget vár a társaság, míg korábban 400 milliós profitot célzott meg.) A vezérigazgató szerint a diszkont-légitársaságok kilátásai nagyon biztatók. „Európa ugyanabba az irányba tart a légi közlekedésben, mint az Egyesült Államok: a belföldi járatokon már nem is mÛködik elsÕ osztály, és minden utas az olcsó utazás lehetÕségét keresi” – nyilatkozott O’Leary.
A Ryanair flottája jelenleg kizárólag Boeing gépekbÕl áll: a társaság a télen további harminc 737-800-as beszerzését tervezi, ennek eredményeként hozzávetÕlegesen már 300, 188 ülÕhelyes repülÕgépet üzemeltet majd. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.