Cégvilág

Jól hasított a Magyar Gumiabroncs Szövetség

Egészen tavalyig kifejezetten rosszul ment a megalakulását nemrég bejelentett Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) tagjainak az üzlet. Az ágazat stabilan növekvő forgalma ellenére 2010 előtt minden évben masszív veszteséget volt kénytelen lenyelni, tavaly azonban látványos fordulat következett be a rendkívül koncentrált ágazat eredményességében.

Nemrég jelentette be a magyarországi gépjármű abroncs-ipar csaknem teljes forgalmát jegyző hét márka, hogy megalapította a magyar gumiabroncs gyártók és gyártói nagykereskedők tömörülését, a Magyar Gumiabroncs Szövetséget (HTA). A Közép-Európában egyedülálló szövetség tagja a Bridgestone, a Continental, a Goodyear, a Hankook, a Michelin, a Pirelli, és a Vredestein. Az ágazatban jelenleg 68 cég működik az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint, a legtöbb szereplőt, 73 vállalkozást 2009 júniusában és júliusában regisztráltak.

A tavalyi év áttörést jelentett a gumiabroncsgyártó ágazatban, akkor fordult ugyanis pozitívba az ágazat összes adózott eredménye az előző négy tartósan veszteséges év után. Öt éve, 2006-ban még „csak" 281 millió forint összveszteséget hozott az ágazat, ez a következő évre 8,46 milliárdra nőtt, majd 17,22 milliárd forint volt az összbukta, ami 2009-re 5,96 milliárdra zsugorodott. A múlt évben azonban az ágazati szintű eredmény 13 milliárd forint fölé szaladt.

Ez megmutatkozott az ágazat vezető szereplőinek eredményeiben is, 2009-ben a legnagyobb forgalmú cégek közül – a most megalakult szövetség nem gyártó tagjaival együtt is – csak a ContiTech és a Hübner-H tudott milliárdos nagyságrendű eredményt elérni. A múlt év pozitív összeredményét jelentősen segítette, hogy a Michelin Hungária Kft. 6,6 milliárdos veszteségét csaknem ugyanekkora nyereséggé tudta fordítani, a Hankook pedig a 2009-es 1,2 milliárd forint veszteségből 3,5 milliárdos nyereséget csinált.

A „hetek" közül 2009-ben csak a Continental ért el pozitív eredményt, tavaly azonban a már említett Michelin és a Hankook mellett a Pirelli is. Az ágazat rendkívül koncentrált, 1 milliárd forint feletti árbevetélt csak hat társaság tud felmutatni – közöttük természetesen ismételten nem szerepelnek a nem gyártónak minősülő cégek, így az említett négy társaság sem. A legnagyobb társaság a Michelin Hungária Abroncsgyártó Kft. több mint 135 milliárdos tavalyi árbevétellel, mellette még a Hankook jutott 50 milliárd forint fölé. Az abroncsgyártó alapítók közül a Bridgestone árbevétele esik 20 és 50 milliárd forint közé, míg a nagykereskedőnek számító társaságok árbevétele tavaly 1 és 7,5 milliárd forint közé esik.

Michelin Pirelli Magyar Gumiabroncs Szövetség Goodyear Hankook
Kapcsolódó cikkek