Cégvilág

Osztrák cégek építhetik az orosz síparadicsomot

Az orosz kormány azt tervezi, hogy 10-12 milliárd euró összegű ráfordítással síparadicsomot létesít az Észak-Kaukázusban. Moszkva abban reménykedik, hogy ehhez lökést adhat majd a Szocsiban 2014-ben megrendezendő Téli Olimpia is.

A 2014. február 7-én kezdődő téli játékok összköltségét több mint 24 milliárd euróra becsülik. A megrendelésekből osztrák cégek eddig is jó egymilliárd eurót hasítottak ki maguknak - írja a Der Standard. A bécsi lap szerint ennek az összegnek az oroszlánrésze a Strabag építési konszernnek jut, amely az olimpiai falut hozza létre. Itt 2013 szeptemberéig 350 millió rendelési értékben épülnek lakások és hotelek. A Strabag már befejezte a Szocsitól 40 kilométerre lévő Adler nemzetközi repülőtér termináljának 62 millió euró értékű átépítését.

A Szocsiban megvalósításra kerülő nagyprojektben azonban nem csak olyan osztrák építési nagyvállalatok vesznek részt, mint a Strabag és az Alpine, hanem az építőanyag-gyártók is, mint a Wienerberger téglagyártó konszern, amelynek Oroszországban saját gyárai vannak Kazanyban és a Moszkva közeli Kiprevóban. Ugyanakkor a Doppelmayr vorarlbergi osztrák cég építi meg Szocsiban a világ leghosszabb, 5,4 kilométer hosszú drótkötélpályáját.

A Der Standard osztrák külgazdasági illetékesekre hivatkozva megjegyzi, hogy osztrák vállalatok idén akár egymilliárd euró összegben készülnek befektetésekre Oroszországban.  2000 óta az osztrák gazdaság hatmilliárd eurót fektetett be oroszországi terjeszkedésbe.

Strabag Kaukázus Szocsi osztrák síparadicsom
Kapcsolódó cikkek