Cégvilág

"Szétspammelik" a Facebookozókat

Ahogy nő a szociális média, különösen a Facebook és a Twitter szerepe mindennapi életünkben, úgy válnak ezek a szolgáltatások vonzó célponttá a kiberbűnözők szemében.

Október végén maga a Facebook jelentette: egy átlagos napon 600 ezer felhasználói fióknál próbálkoznak betöréssel vagy más, a szolgáltatás szabályaiba ütköző cselekménnyel. A Barracuda Labs felmérése szerint minden hatvanadik Facebook üzenet rosszindulatú. A kutatók azt találták, hogy a közösségi hálózatokra csatlakozók több mint 90 százaléka kapott már spamet, s több mint felük volt már kitéve adathalász támadásnak. Minden ötödik felhasználóhoz jutott kártevő, minden hatodiknak a fiókját „vették már igénybe” spamküldésre, s 13 százalékuknak egyenesen eltérítették a fiókját vagy ellopták a jelszavát – áll a VirusBuster összefoglalójában.

Ugyanakkor szakemberek azt is elismerik, hogy a mögöttünk álló esztendőben a Facebook sokat tett a kockázatok mérsékléséért. A cég igyekszik a lehető leggyorsabban reagálni az újabb és újabb fenyegetésekre. Fontos lépés például, hogy nemrég megbízták a Websense-t: fésülje át a hatalmas hálózatot és szűrje ki a rosszindulatú site-okra mutató linkeket.

Alapvető szemléletváltásról tanúskodik a számítógépes rabló-pandúr játék színpadán az, ahogyan a Facebook a rendszerét támadó, s még nevét is kifigurázó Koobface vírus ügyét kezelte. Mint emlékezetes, minden 2008 júliusában kezdődött. A közösségi hálózat tagjai egy vicces vagy szexi videó megtekintésére invitáló üzeneteket kaptak. Aki a linkre kattintott, az azt olvashatta: a videó lejátszásához előbb frissítenie kell Adobe Flash pluginjét – ám a gyanútlan áldozat a következő kattintással plugin helyett a Koobface kártevőt töltötte le a gépére. Ettől a pillanattól fogva gépe zombivá vált, beépült a gyorsan növekvő Koobface botnetbe. Képernyőjét hamis antivírus programot reklámozó ajánlatok árasztották el, kereséseit pedig különböző sötét online árusokhoz irányította át a vírus. Szakértők szerint fénykorában, 2010-ben a botnetben 400-800 ezer PC működött, s a szemétszoftver eladásából, illetve a hirdetésbevételekből több millió dollárt hozott a vírusírók konyhájára.

Nos, a Facebook biztonsági csapata rendkívül hatékonyan reagált. Gyorsan beazonosították a fertőzést, folyamatosan segítették a felhasználókat, gátat vetettek a kór terjedésének, s 2011 márciusában technikailag kiiktatták a botnet „Anyahajónak” becézett vezérlőszerverét. Mindennek köszönhetően a rendszer kilenc hónapja Koobface-mentes.

Ez is óriási eredmény, ám a 2012-es fejlemények – mondhatni – szakmai paradigmaváltásról tanúskodnak. A Facebook ugyanis idén januárban úgy döntött: nyilvánosságra hozza kitartó nyomozásának eredményét, konkrétan a Koobface mögött álló bűnbanda tagjainak névsorát.  Az öttagú társaság, melynek tagjai jómódban élnek Szentpétervárott, hiába kezdte el törölni bejegyzéseit a közösségi rendszerekből (mellesleg ezek a bejegyzések sokat segítettek a Facebooknak a tettesek felderítésében). Hiába tüntették el Anyahajójukat az internetről. A Facebook kijelentette: „addig nem hirdetünk győzelmet a vírus felett, míg szerzőit nem állítjuk bíróság elé”.

 

virusbuster koobface Facebook spam
Kapcsolódó cikkek