Cégvilág

Mikor indulhat a Szentendre-Budapest menetrend szerinti hajójárat?

Kilenc felújított szárnyashajója harmadát parkoltatja a PassNave, amely elővárosi járatokat indítana Szentendréről Budapestre.

Három éve vetette fel először a Mahart PassNave Kft., hogy menetrend szerinti szárnyashajókkal kötné össze Szentendrét, Vácot és Százhalombattát a budapesti Belvárossal. A tervek megvalósításához azonban némi támogatásra is szüksége lenne a társaságnak, amelynek a dolgát az is nehezíti, hogy a közösségi közlekedésről szóló 2004. évi törvényben már nem szerepel a hajózás a támogatandó közlekedési ágak között.

"Talán a közeljövőben megváltozik a szabályozás, és akkor versenyképes lehet a hajózás a többi tömegközlekedési ágazattal"  – mondta lapunknak Spányik Gábor, a társaság ügyvezető igazgatója.

A fenti tervek annak kapcsán merültek föl, hogy a Szentendrei-sziget 35-40 ezer fős lakossága számára csupán a tahitótfalui híd áll rendelkezésre, miután a Megyeri hídról nincs lehajtó és nem épült meg a Szigetmonostor és Szentendre közti híd sem. A szigeten lakók pedig a váci komppal sincsenek kisegítve, így alternatívaként a hajózás kézenfekvőnek tűnik a Belváros megközelítésére.

Részletek a hétfői Világgazdaságban

PassNave szentendre-budapest mahar hajó tömegközlekedés
Kapcsolódó cikkek