Valami nagyon bűzlik földbérlet-ügyben
Kirívóan magas értékelési súlyszámmal esik latba a földbérletek pályázati elbírálásánál a szubjektív elem – derül ki az MSZP által nyilvánosságra hozott haszonbérleti pályázatok értékelési szempontrendszeréből, míg számos objektív, és a birtokpolitikai irányelvek által prioritásként kezelt szempont ennél jóval kisebb jelentőségű.
A pályázó gazdálkodási szervezet formája, tehát például családi gazdálkodó, őstermelő mivolta után kapott eltérő pontszámok értékelési súlyszáma például 1-es. Ugyanekkora súllyal esik latba a pályázó szakirányú végzettsége, gazdálkodási gyakorlatának ideje, de még a pályázó fiatal gazda minősítése is csak 2-es súllyal számolandó a dokumentum szerint.
Ezzel szemben az értékelési szempontrendszer gyakorlatilag egyetlen szubjektív eleme, a maximálisan 10 pontot érő, „a gazdálkodási terv szakmai és gazdasági megalapozottsága, illeszkedése a vidékfejlesztési stratégiához, a földbirtok-politikai irányelvekhez és a pályázati felhívásban rögzített célokhoz” című szempont ezeknél jóval magasabb, 15-ös értékelési súlyszámot kapott.
Ennél a pontnál az adott terület pályázati kiírásának megfelelő üzleti tervet kell az elbírálóknak értékelniük, amely – bár szakmai értékelésről ír a dokumentum – értelemszerűen jóval komolyabb teret enged a szubjektív megítélésnek, mint például a pályázó gazdálkodási formája, kora, vagy szakképzettségének megléte. Számításaink szerint ez az egyetlen sor nagyjából 30-40 százaléka az egész pályázatnak.


