BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökken az élelmiszer-felügyeleti díj

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jelentősen csökkennek az élelmiszerlánc-felügyelet díjai: a korábbi 2500 helyett 900 forintot kell a jövőben fizetni – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint az eddig öt külön rendeletben szabályozott díjtételeket új, egységes jogszabály foglalja össze, amely augusztus 1-jén lép hatályba. A vidékfejlesztési miniszteri rendelet az állategészségügy, a növényvédelem, az élelmiszer- és takarmánybiztonság, az állattenyésztés, illetve a talajvédelem és az ökológiai termelés szakterületén alkalmazandó igazgatási szolgáltatási díjakat tartalmazza.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló jogszabály a korábban széttagolt szakterületek tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) keretei közé szervezte. A törvények változása, illetve az egy szervezeten belüli működés is szükségessé tette, hogy a hatóság által kivetett igazgatási szolgáltatási díjakat egységes, átlátható díjrendelet szabályozza.

A NÉBIH, illetve a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-felügyeleti, talajvédelmi és tenyésztési hatósági hatáskörébe tartozó eljárásaiért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak száma jelentősen csökken. Egyes ágazatokban a mértéke is kisebb lesz a korábbiaknál, például a sertéságazatban 30 százalékkal, a baromfiágazatban 75 százalékkal - közölte a tárca.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.