BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágább lesz a sör a magasabb jövedéki adó miatt?

Megint a fogyasztók ihatják meg annak a levét, ha januártól emelkedne az alkoholtermékek jövedéki adója. A sörgyártók a terv elvetése mellett lobbiznának a kormánynál, különben drágább lesz a sör.

Konzultációt kezdeménynek a sörgyártók a döntéshozókkal annak érdekében, hogy felvázolják a januártól tervezett 10 százalékos jövedéki adó emelés negatív következményeit. „Számokkal is be tudjuk bizonyítani a kormánynak, hogy nem éri majd el a várt jövedéki-és forgalmi adó bevételeket. Az adóemelést ugyanis a gyártók kénytelenek lesznek áthárítani a fogyasztókra. A drágulás pedig a fogyasztás visszaeséséhez vezet” – mondta a Világgazdaságnak Csíkné Kovács Klára. A Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke hozzátette: nem értik a kormány időzítését sem, hiszen a hazai sörpiac öt évig tartó mélyrepülése éppen most látszik megfordulni. Tavaly ugyanis már 3,8 százalékkal bővült az értékesítés. Csíkné szerint a jövedéki adó emelése újra „agyonvágná” az iparágat.

Kedden nyújtotta be a kormány a korábban megszellőztetett, egészségügy számára többletforrást biztosító törvénymódosító javaslatot.
A sör, a pezsgő és a köztes alkoholtermékek (például a 4-5 százalékos alkoholtartalmú, gyümölcsízű szénsavas üdítők) jövedéki adómértéke 10 százalékkal emelkedhet. A részletes indoklás szerint „fontos összefüggés, hogy valamennyi adómérték-emeléssel érintett termék fogyasztása egészségkockázatot hordoz, így a bevétel-növelés mellett az egészségpolitikai célok akként is teljesülnek, hogy e termékek kereslete csökken”.

A sörgyártók legutóbbi éves jelentése rámutat, hogy a sikeres év, illetve az emelkedő áfa, jövedéki adó és termékdíj eredményeképpen a tagvállalatok tavaly összesen mintegy 61 milliárd forint adót fizettek be a magyar államnak. A teljes adóbefizetés 56 százalékát a jövedéki adó tette ki, emellett a sörgyárak többek között 19 milliárd forint ÁFÁ-t, 1,5 milliárd forint környezetvédelmi termékdíjat és 3,8 milliárd forint bérjellegű járulékot és adót juttattak a költségvetésbe.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.