Cégvilág

Kaszálhatnak a hostelek

Az olcsó repülőjegyek miatt újra sok külföldi fiatal választhatja úticélul Magyarországot, ezért a válságot és az árversenyt túlélő hostelek tulajdonosai „kaszálhatnak” a nyári csúcsszezonban.

Noha a Hostelling International szerint Magyarországon már éppen a keresletnek megfelelő számú minőségi ifjúsági szálláshely működik, azért nem véletlen, hogy a Wombats-csoport Bécs, Berlin és München után éppen Budapesten nyitott új, 112 szobás hostelt 1 millió eurós beruházással. A magyar főváros korántsem számít olcsó városnak, a nyári csúcsszezontól eltekintve az elmúlt években sokáig csökkent a hátizsákos turisták száma, így a kispénzű vendégek elszállásolására szakosodott vállalkozásoknak is nehézségekkel kellett szembenézniük. A Malév csődjét követő fapados-invázió miatt azonban újra egyre népszerűbbek a fiatal felnőttek körében a különféle ifjúsági szállások. A nyári főszezonban az állandóan működő házak mellett főként egyetemi kollégiumokban üzemelnek hostelek, de számos, belvárosban kialakított szállást is találni a piacon.

„Gyakran már 1000-1500 forintért is kínálnak egy-egy éjszakát” – mondta a Világgazdaságnak Erdőháti Ágnes, a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetségének (MISZSZ) elnöke. Hozzátette: a különféle kuponos-bónuszos fogyasztói csoportok megállíthatatlan terjedése miatt a piaci vállalkozások árai is sokszor ehhez kénytelenek igazodni. „Sok ifjúsági szállásadó arról panaszkodik, hogy nem bírják az árversenyt. Vannak olyan szállásadók is, amelyekről úgy tudni, hogy az üzemeltetési költség alatt, a harmadáért is hirdetnek meg szállásokat” – magyarázta Erdőháti Ágnes. Amúgy az ifjúsági szállás meglehetősen széles kategóriát ölel fel. Idetartoznak a youth hostelek, kulcsosházak, erdei iskolák, de az alacsonyabb kategóriás panziók is.

A 60 olcsó szállást és hostelt tömörítő MISZSZ tapasztalatai szerint a külföldiek aránya Budapesten 80, a Balatonnál 30-35 százalék körül lehet, a keleti országrészben elenyésző a számuk. Erdőháti Ágnes úgy látja: az olcsóbb, 10-12 ágyas szobákra is ugyanolyan nagy a kereslet, mint a 4 fős apartmanokra. Az árak 10−20 euró között alakulnak. Szerinte az ifjúsági turizmus felfutása alapvetően három fő tényezőnek köszönhető. Az első az EU bővítése és a határok eltörlése, amely egyáltalán fizikailag lehetővé tette a nyugati országokból történő ideutazást. A másik a fapados járatok terjedése, amely a karrierjük elején járó fiatalok szerény anyagi lehetőségeinek is megfelel. Harmadrészt az internet rohamos terjedése segíti, hogy a világhálóról tájékozódni lehessen, hol, milyen szállásokat lehet igénybe venni. Így nem kell akár hónapokig tervezgetni a nyaralást, és jó előre szállást foglalni.

Ezt alátámasztja, hogy az első negyedévben a hostelek, apartmanok, vendégházak és panziók átlagon felüli növekedést könyvelhettek el: míg tavaly az első félévben az online foglalások 64 százalékát tették ki ezek a szállástípusok, arányuk az idei évre 69 százalékra emelkedett, míg a drágább árfekvésű szállodai foglalások 34 százalékról 30 százalékra estek vissza. „Ez annak ellenére is így van, hogy az alacsonyabb kategóriákban nagyobb volt az áremelkedés 2011-ről 2012-re, ugyanakkor a vendégek még így is átlagosan 20-45 százalékot tudnak spórolni a szálláson, ha hotel helyett apartmanba vagy vendégházba foglalnak” – mondta Rácz István, a Szallas.hu csoport marketing vezetője.

A World Youth Student & Educational Travel Confederation ifjúsági turizmusról mint globális jelenségről készített összefoglalója szerint a globális turizmus 20 százaléka köthető a fiatalokhoz. A fiatal korosztály évente mintegy 160 millió utazást tesz, ami 136 milliárd dolláros turisztikai piacot jelent. A fiatalok jövedelmükhöz viszonyítva többet költenek, mint bármely más csoport a nemzetközi turisztikai piacon.

hostelek Erdőháti Ágnes MISZSZ
Kapcsolódó cikkek