BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Legördült a tízezredik Mercedes a kecskeméti gyártósorról

A kecskeméti Mercedes gyárban hétfőn készült el a tízezredik autó, pedig még alig több mint három hónapja kezdődött sorozatgyártás.

Jelenleg a termelés felfuttatása folyik, s ennek kapcsán július közepén bevezetik a második műszakot is. Erre azért van szükség, mert március 29-én, a gyár hivatalos indításakor bejelentették: a Mercedes-Benz B-osztály gyártása mellett az új modell, a CLA próbagyártása már idén elkezdődik, a sorozatgyártás pedig a jövő év elején indul. Erre készülve már az idei év végére 3000 főre emelkedik a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. létszáma.

A márciusi gyáravatón Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója és egyben a Mercedes-Benz Cars vezetője a jövőről szólva a 310 ezer négyzetméternyi üzemi területen működő gyár esetleges bővítésére, illetve „tükrözésére” is utalt. Hozzá tette, hogy az új modellel folytatódik a Mercedes-Benz offenzívája a prémium-kompakt szegmensben.

"A CLA karosszériája kifejező és erőteljes. Nagy felkiáltójelet írunk ezzel! Ezentúl ez lesz a középkategória sportos autóinak etalonja" – jelentette ki a Daimler-vezér Kecskeméten.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.