Nem a Sziget lesz a fókuszban
„A lehetőségekhez képest relatíve jó üzletet kötöttünk” – mondta a Világgazdaságnak Pankotai Csaba. Az Est Media vezérigazgatója arra célzott, hogy a médiacég kizárólagos tulajdonában álló EMG hétfőn üzletrész-adásvételi és vételi jogot alapító szerződést írt alá a Sziget Kft. kisebbségi tulajdonosaival, a Szigerta Invest Kft.-vel (Gerendai Károly cége), és a Volt Invest Kft.-vel. Eszerint a két cég 677 millió forintért megvásárolja az EMG 49 százalékos részesedését a Szigetben. A vételár megfizetésének határideje augusztus 6., de ez a határidő is meghosszabbodhat, legkésőbb augusztus 31-ig.
„Erre a konstrukcióra azért volt szükség, mert a magyar hitelpiac szűkössége miatt nem volt lehetőségünk refinanszírozási hitel felvételére. Ennél rosszabb nem is lehetett volna az időzítésünk, de most időt is nyertünk” – fogalmazott Pankotai Csaba. Szerinte a szerződéssel végre nyugvópontra jutott a fesztiválszervező cég ügye: a vételárból a hitelezők (Wallis, UniCredit) megkapják a követeléseiket, az eddigi kisebbségi tulajdonosok újra 100 százalékos tulajdonosok lesznek, vagyis nem kerül külső kézbe a fesztiválszervező cég, az Est Media pedig megszabadult a hiteltől és a kamatoktól. Emellett két évig nyitva marad a lehetőség a 49 százalékos üzletrész visszaszerzésére fix áron és a 2 százalékos üzletrész megtartására.
„Törekedni fogunk a visszaszerzésre, de most már nem ez lesz a menedzsment fókuszában. Az biztos a Sziget-üzletrész a jövőben jobb gazdasági klímában többet érhet, azonban el kell fogadnunk, most ez volt a legjobb ajánlat. Azért nem volt licitáló a kétfordulós pályázaton, mert kevés volt a rendelkezésre álló két hét” – magyarázta az Est Media vezérigazgatója. Abban bízik, hogy a tőzsdén lévő cég kisbefektetői néhány napon belül megnyugodnak, és beárazódnak a papírok. Tőzsdei adatok szerint az elmúlt egy évben az Est Media részvényei 35 és 438 forint között mozogtak, egy hónapja a záró ár 40 forint volt. Azóta viszont szinte folyamatos a mélyrepülés: a napokban 23 forintnál is járt minimális napi forgalom mellett. „Maradunk a tőzsdén, ez a kérdés nincs napirenden” – hangsúlyozta Pankotai Csaba. Hogy van remény, azt jelzi, tegnap a Romániában és Bulgáriában is jelen lévő médiacég árfolyama elindult felfelé.
A vezérigazgató leszögezte: a Pesti Est lapokkal változatlanul meghatározó szereplői maradnak a piacnak, a Sziget-ügy nem befolyásolja a napi működést, igaz a konszolidált számaik alacsonyabbak lesznek. A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy az Est Media tavaly pénzügyi gondokkal küzdött, ennek hatására el kellett adni a NeoFM-et, és megszűnt a korábban a portfóliójába tartozó RadioCafé is. A médiabirodalom árbevétele tavaly 23 százalékkal csökkent, 6,47 milliárd forintot ért el. Az üzleti tevékenység eredménye mínusz 463 millió forint volt az előző évi mínusz 68 millió forint után.


