Indulhat a Margit Center építése
A belga hátterű Codic ingatlanfejlesztési csoport magyarországi leányvállalata, a Codic Hungary a Budapest XII. kerületében található, 2010-ben átadott Krisztina Palace irodaház után újabb irodaház fejlesztésébe kezd, elindítja az 5 ezer négyzetméteres Margit Center irodaház megépítését a Margit körúton – tájékoztatta a Világgazdaságot Christophe Boving ügyvezető igazgató. A projekt beruházási értéke 15 millió eurót tesz ki. „A fejlesztés papíron már megkezdődött, jelenleg különböző régészeti munkák folynak, amelyekkel várhatóan őszre végeznek a szakemberek” – tette hozzá a vezető.
A projekt főbb jellemzője az, hogy ötvözi a modern stílust a hagyományossal, mivel részben egy korábbi iskolát alakítanak át irodaépületté. Már most tapasztalnak érdeklődést a bérlői részről, igaz, ez most még nem akkora, mint egy látható beruházásnál. A pontos kezdés, így a konkrét átadás is attól függ majd, hogy az esetleges előbérleti szerződésekkel hogyan haladnak, és mikor kaphatnak a projektre kellő finanszírozást.
A pesti oldalon két fejlesztés van napirenden, amelyek közül az egyik a Váci útra tervezett 15 ezer négyzetméteres V48 Irodaház, amelyben néhány kiskereskedelmi egység is helyet kap majd a földszinten. A projekt tavaly elnyerte a BREEAM „nagyon jó” minősítést a 2009-es rendszer alapján, a közlekedés szempontjából maximális pontszámmal. A Codic a helyszínen egy létező épületet alakít át, amelyen a meglévő art deco stílusú homlokzat részben megmarad, és kőburkolatot kap. A másik a Dózsa György 144–148. szám alatti projekt még kezdeti stádiumban van, azzal kapcsolatban két sikeres építésszel dolgoznak együtt; a világszerte ismert Foster & Partnersszel és a Tiba Stúdióval.
„Az összes tervezett beruházási összeg a három projektre együttesen jelentősen meghaladja a 100 millió eurót” – foglalta össze Christophe Boving. „Mivel az átadott irodák száma drasztikusan csökkent, különösen a jó minőségű és zöldirodáké, így azt gondoljuk, hogy jó esélyeink vannak, hogy a Váci útra és a Dózsa György útra tervezett projektjeink az elkövetkező években sikeresek lesznek” – véli a szakember. Azt a közelmúltban kialakult tendenciát, miszerint a bérlők költséghatékonysági okokból az A kategóriás irodákból a B kategória felé vették azt irányt, nem tartják zavarónak a cégnél. „A nemzetközi cégek kizárólag olyan irodaházakat részesítenek előnyben, melyeknek jó az elhelyezkedésük, korszerű technikai felszereltségük van, jól beosztható és természetes fénnyel ellátott irodatereket biztosítanak, és van valamilyen zöld bizonyítványa. A V48 Irodaház az előbb felsorolt tulajdonságokkal mind rendelkezik, míg ilyen B kategóriás irodaházat nem igen találunk” – mondta Boving.
Tovább csökkent az ingatlanok értéke
Európában folytatódott a kereskedelmi ingatlanok értékének csökkenése: 2012 második negyedévében mintegy 0,9 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest – derül ki a CBRE globális ingatlantanácsadó legfrissebb jelentéséből. Németország volt az egyetlen olyan piac Európában, ahol nem csökkent a kereskedelmi ingatlanok értéke. Más piacokon, mint például Franciaországban, Közép-Kelet-Európában és Skandináviában 0,1 és 0,7 százalék közötti esést tapasztaltak.


